Most a karantén, a home office idején sokan újra ismét váciak lettünk, akiket munkájuk miatt már régen elsodort a szél, és amikor fáradtan hazavetődtünk, a legkevésbé sem a közélet csetepatéi érdekeltek, hanem saját nyugalmunk megteremtése. Talán ezért, amikor a gép mellett megpihenünk, mostanában nem csak a nagyvilág, hanem a város ügyeire is rákattintunk az online felületen.
Először nem tudtam összerakni a képet, mert azt láttam, hogy két honlapon, két külön alternatív világ létezik a város ügyeinek megítéléséről, ami homlokegyenest ellent mond egymásnak, és ha a két oldal véleményét összegezzük, kiderül, hogy nincs is itt senki olyan, aki jót akarna a másik szerint (önmagán kívül). Úgy tűnik, hogy a lövészárkok annyira mélyek, hogy abból már nem lehet kitekinteni, hogy saját érveik mellett a problémára is rálássanak a döntéshozók.
Amikor ebbe a városba kerültem, egyszer a Lajos bácsi a hatodikról azt mondta: „Higgye el Gyurikám, ez egy ilyen város. Itt mindig egymás ellenségei voltak az emberek, sohasem tudtak összefogni.” Persze én, aki fiatal hévvel éppen a világot akartam megváltani (vagy legalább annak környezetét), ezt nem akartam elhinni és azt gondoltam, hogy „majd én”.
Amikor városi képviselőként lehetőségem nyílt a „majd én”-re, volt úgy, hogy én is a saját meggyőződésem, és nem az objektív valóság és egymás érdekeinek figyelembe vétele alapján közelítettem meg a problémákat. Egy ilyen alkalommal történt, hogy a város akkori polgármestere felállt a székéből és mielőtt magához emelte a mikrofont, levette pártját jelző kitűzőjét zakójáról és az asztalra tette maga elé. Majd megkért mindenkit, tegyék ezt annak érdekében, hogy jelképesen is egyetértsünk abban, hogy a most következő döntéseinket nem politikai meggyőződésünk, hanem a város iránt érzett elkötelezettségünk és a józanész alapján hozzuk elsősorban.
Zavaromban bele is szúrtam az újamba a jelvénnyel, mire esetlenül levettem és oldalra néztem. Mellettem nem ugyanazt az eddig megszokott képviselőtársamat láttam (előtte az asztalon egy pártjelvénnyel), hanem egy olyan független személyt, aki azt sugározta, hogy ő is komolyan gondolja az iménti döntését.
Érdekes, hogy arra már nem is emlékszem, hogy mit döntöttünk, de az előzmények megmaradtak, és úgy gondolom, képviselőségemből talán ez az üzenet a legfontosabb.
Lehet, hogy most is jó lenne meghallani Bartos Ferenc polgármester úr szavait ismét és nem csak váci, hanem országos viszonylatban is. Mert tizenöt, a városért tenni akaró ember és az országért esküt tett több száz képviselő is akkor tehet a legtöbbet, ha ezt a szakértők véleményének figyelembevételével, egymással egyetértésben teszik. Én hiszek abban, hogy erre képesek lennének.
Annak hogy egy ilyen banálisnak tűnő és sokak szerint hiábavaló téma miatt tollat fogtam, több mint 34.000 oka van. Ennyien élünk ebben a városban, akik azt szeretnénk, hogy ha este hazavetődünk a munka után és nagy levegőt veszünk, a virágillatot érezzük, a naplementét és ne a szemetet lássuk az utak mentén, amik ne a tengelytörést, hanem a hazaérkezést jelentsék, és biztonságban érezzük magunkat, szeretteinket a városban, amit otthonunknak választottunk. És ehhez az kell, hogy ők EGYÜTT tegyenek értünk.
Csak akarnotok kellene… ♦