Ismét tájépítész hallgatók érkeztek a városba

Tájépítész hallgatókat fogadott a városházán Matkovich Ilona polgármester tegnap. 1996-ban kötött együttműködési megállapodást Vác Város Önkormányzata és az akkori Kertészeti, ma Szent István Egyetem Tájvédelmi kara. A program azóta is rendületlenül zajlik. Most huszonhat fiatal érkezett városunkba, hogy gyakorlatuk keretében valami maradandót alkossanak. Egy hétig fognak a településen tevékenykedni.

„Az együttműködésnek kézzel fogható gyümölcsei vannak, mint a Gyadai tanösvény, a Sződligeti kerékpáros pihenő, a „Kukabanya varázsol” óvodás interaktív környezetvédelmi mesekönyv, vagy a helyi védettségű természetvédelmi területek kezelési tervei” – sorolta a korábbi eredményeket a városvezető, aki örömét fejezte ki, hogy vendégül láthatják az egyetemistákat.

A fiatalok feladata péntekig, hogy folytatják a város fafelmérését az idén a DDC készenléti lakótelepen és környékén. A Munkácsy parkot tanulmányozva dolgoznak ki alternatívákat a park átalakítására annak érdekében, hogy az jobban szolgálhassa a pihenni vágyókat és beilleszkedjen a természetbe. Az ártéri tanösvényt felmérik ökológiailag és állagvizsgálatot végeznek annak érekében, hogy lássuk, mit kell tenni ahhoz, hogy ismét lehessen és érdemes legyen látogatni. A gyakorlat után, ha feldolgozzák a feladataikat, a hallgatók a képviselők, lokálpatrióták részére prezentációt szeretnének tartani, hogy bemutathassák és véleményt kaphassanak végzett munkájukra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

Köszöntötte a fiatalokat Jess Kinga, a város civil tanácsnoka is, aki elmondta: a fiataloké a jövő, akiktől most segítségre számítanak. ”

Vácnak sok helyen szüksége van beavatkozásra, más szemléletű segítségre” – fogalmazott.

A főszervező, az együttműködés létrehozója, Bíró György pedig arról beszélt, hogy Vác ismét kinyitotta kapuit a hallgatók előtt.

„A legértékesebb dolgokat, a legjobb ötleteket várjuk tőletek, hiszen szakmai ötleteket találni ma talán a legnehezebb. Ne féljetek a váci polgároktól, beszéljetek velük, hallgassátok meg őket. Hiszen ez a város most már azt akarja, amit ők szeretnének” – javasolta a résztvevőknek.

A hallgatók nevében mondott köszönetet Nádasdy László, az egyetem munkatársa azért, hogy ismét itt lehetnek, ahogy fogalmazott: hazajárnak Vácra. Úgy érzi, hogy ismét produktív, hasznos dolog részesei lehetnek majd. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments