Kittenberger emlékerdő a száznegyven éves tölgyek szomszédságában

A 2021-es vadászati világkiállításra vissza kell hozni a neves elődök tudását az erdő- és vadgazdálkodásban – mondta az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Kismaroson. Kovács Zoltán a kismarosi Kittenberger emlékerdő átadó ünnepségén elmondta, hogy a mostani a 14. emlékerdő-avatás, amellyel a kormány egyszerre tisztelegni kíván az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás emlékének és a 2021-es világkiállításnak is.

Hozzátette, hogy az 1971-ben elindított hagyományt szeretnék az erdőültetéssel folytatni úgy, hogy minden állami erdőgazdaság területén egy hektárnyi erdőt telepítenek az erdő- és vadgazdálkodás hagyományait megteremtő és folytató elődök emlékének.

hirdetés

Kovács Zoltán azt mondta, hogy Kittenberger Kálmán Fekete Istvánnal és Széchenyi Zsigmonddal sajátos hidat képez a magyar erdő- és vadgazdálkodás hagyományainak megteremtésében az arisztokratikus gazdálkodástól a későbbi polgári erdőgazdálkodásig. Hozzátette, hogy a következő időszakban nemcsak az a feladatunk, hogy emlékezzünk ezekre a szimbolikus alakokra, hanem az is, hogy a 2021-es világkiállításra visszahozzuk azt a tudást és hagyományt, amelyet megteremtettek, és amely a világ más régióiban is megjelent.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Koronavírus: fontos, hogy ne vegyünk részt tömegrendezvényeken!

Szentpéteri Sándor az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy az örökölt hagyományok alapján a minisztérium tavaly meghirdette ország fásítási programját, amelynek első lépéseként úgy alakították az erdőtelepítési egységárakat, hogy vonzóvá tegyék az erdőtelepítéseket a gazdák számára. Hozzátette, hogy ennek köszönhetően mostanáig 24 ezer hektárnyi erdő telepítésére érkezett be támogatási kérelem. Emellett mintafásítási programot is indított a 22 állami erdőgazdaság, amelynek a keretében 550 hektárnyi erdőt telepítettek, amely további 500 hektár telepítésével folytatódik – fűzte hozzá az erdőkért felelős helyettes államtitkár.

Kiss László, a házigazda Ipoly Erdő Zrt vezérigazgatója elmondta: Kittenberger Kálmán nagymarosi kötődése adta az ötletet az emlékerdő létrehozására. A híres vadász élete utolsó évtizedeit ezen a vidéken töltötte, számára az egyik legfontosabb a Rózsa-kunyhó volt. Számos munkakörben dolgozott, mindegyik a természethez, az állatokhoz kötődött. A most telepített egy hektár emlékerdő a környező, száznegyven éves tölgyek természetesen kelt csemetéiből lett kialakítva. Érdekességként a vezérigazgató megemlítette, hogy Kittenberger Kálmán akkor született, amikor a korabeli uradalom erdészei a mostani, úgynevezett Szép erdőt telepítették.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
December 15-ig fogadják el a diákigazolványokat a vonatokon és a buszokon

Az ünnepség végén a részvevők két emlékfát ültettek és bemutatták azt a vadászszék alakú emlékhelyet, amelynek három lábán Kittenberger Kálmán különböző nevei vannak felvésve. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments