Bár Matkovich Ilona polgármester nem volt jelen a szerdán megtartott képviselőtestületi ülésen, mégis vitásra sikeredett a tanácskozás. A reggel nyolc órakor kezdődő eseményen számos fontos kérdés került terítékre, köztük az is, hogy megszűnik a pénteki ügyfélfogadás a városházán. Emellett döntés született a gazdasági hivatal eddigi vezetőjének felmondásáról, valamint a könyvtár igazgatójának újra megválasztották Cserkaszky Györgyit.
Az ülést levezető Kiss Zsolt alpolgármester az tanácskozás kezdetén egy perces néma emlékezésre szólított a közelmúltban elhunyt Branizsa Györgynére emlékezve. Ezután adták át a Fogyatékkal Élő Váci Emberekért egyéni és közösségi díját, melyet ebben az évben Petke Lajos és a Royal Fitness Club csapata vehetett át. Ezt követően adták át a 2019/2020-as tanév kiváló diákjainak az elismeréseket.
Áttérve a testületi ülésre, a napirend előtti tájékoztatók elhangzása és a pontok elfogadása után zárt üléssel kezdtek a képviselők. Itt döntés született többek között arról, hogy a Katona Lajos Városi Könyvtárat további öt évig Cserkaszky Györgyi vezetheti. Emellett odaítélték a Vác Város Szociális Munkáért kitüntetést is, melyet idén Tóth Zoltánné élelmezésvezető vehet majd át.
A nyílt ülésen először a gazdasági társaságok felügyelő bizottságainak ügyrendjéről tárgyaltak. Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) és Manninger Péter (Fidesz-KDNP) azt kifogásolta, hogy csak meghívásos alapon lehet részt venni az üléseken, illetve, hogy a bizottságok a nyilvánosságot kizárva is folytatnak tárgyalásokat.
Módosítani kellett az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, valamint elidegenítéséről szóló rendelet egyik bekezdését. A napirendhez hozzászólt Csereklye Károly (Váci Szívvel), aki kifogásolta, hogy aki egyösszegben megvásárolja az ingatlant, az azonnal tovább is adhatja, tehetős haszonnal. Kérte, hogy az egyösszegű vásárlás helyett a vevők a 95 százalékos vételárat fizessék meg, majd öt év múlva a maradékot, így nem adhatnak azonnal túl az ingatlanon. Végül erről nem született döntés, mivel ki kell dolgozni a rendeletmódosítást. Pető Tibor (Fidesz-KDNP) is kérte, hogy töröljék el az egyösszegű megvásárlás lehetőségét.
Ferjancsics László (Együtt Vácért) reagált a felvetésekre. Elmondta, korábban is hasonló feltételek mellett értékesítettek városi ingatlanokat. Az eladást a lakástörvény szabályozza. Csak az a lakó élhet a vásárlás lehetőségével, aki legalább öt éve lakik az ingatlanban és nincsen tartozása.
A folytatásban is ingatlanügyek következtek: vételi szándék, bérlői kérelem, törzsvagyonból kivonás. Majd áttértek a pénzügyi kérdésekre. A likviditási jelentésből és az első féléves költségvetési beszámolóból kiderült, hogy nem áll annyira rosszul a város, s ez a takarékos gazdálkodásnak is köszönhető.
A költségvetési rendeletmódosításnál több átcsoportosítást is elfogadtak a képviselők, így például a Madách Imre Művelődési Központ fűtésrendszerének felújítására, a Bán Márton utca felújítására és a közvilágítás kapcsolási tervének módosítására is sor kerülhet. Utóbbinál Vác átkerülhet egy másik kapcsolási zónába, így Budapesttel azonos időben indulhat és végződhet a közvilágítás nálunk is.
A Bán Márton utca felújítására azért van szükség, hogy a diákok biztonságosabban közlekedhessenek majd. A tervek szerint a vaskapu kinyitásával és az utca lezárásával elérhetik, hogy a diákok a zebrán közlekedjenek. Ezután a tervek szerint a Huszár utcai aluljáró felújítására kerülhet majd sor.
Törvényi szabályozás miatt a városnak le kell mondania a reklámadó bevételéről, amely éves szinten 4 millió forintot tett ki. Kisebb vita után elfogadták, hogy az elterjedő elektronikus ügyintézés és a vírushelyzet miatt rövidül a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási ideje, így pénteken már nem lehet ügyeket intézni a hivatalban. A járási hivatalban és a kormányhivatalban – amelyek szintén az épületben működnek – továbbra is lesz ügyfélfogadás.
Elfogadták a színház tavalyi mérlegét és idei üzleti tervét, majd pályázat kiírásáról döntöttek a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatói posztjára. Támogatták, hogy a város újabb lépést tegyen a vasútállomás és környezetének tulajdonba vételére, és pályázatról döntöttek a helyi autóbuszközlekedés lebonyolításával kapcsolatban.
Felhatalmazták a polgármestert, hogy aláírja a szerződést a Gödöllő-Vác Vízgazdálkodási Társulattal, amely révén újabb közmunkásokat alkalmazhatnak majd.
A kórházrekonstrukciót segítendő egy ingatlanterületet átminősítettek, majd támogatták, hogy idén is legyen lehetősége a diákoknak Bursa Hungarica pályázaton részt venni.
Távozik posztjáról a gazdasági hivatal vezetője, aki közös megegyezéssel kérte munkaviszonya megszüntetését, melyet jóvá is hagytak. Posztjának betöltésére pályázatot írtak ki, de addig is Belencsák Ágnest bízták meg a vezetéssel.
Az ülés végül képviselői hozzászólásokkal, kérdésekkel zárult le. ♦