Nemzeti Vágta: Sződ lovasa nyerte a vasárnapra halasztott vácdukai előfutamot

Sződ lovasa, Nyéki Kata nyerte Villám nevű lovával a Nemzeti Vágta vácdukai előfutamát vasárnap – közölték a szervezők az MTI-vel. Zajzon András elmondta, a több mint tízfős mezőnyből másodikként az ikladi Takár Zsolt ért célba O’Bajan Bazil nevű lovával, a harmadik a csabrendeki Kálomista Anna lett Furioso Egres nevű lovával, míg a negyedik helyet a kisbéri Kiss Dorottya szerezte meg Zsargon nevű lovával. 

Az első négy helyezett mindegyike továbbjutott az idei Nemzeti Vágtára, amelyet október 10-11. között a fővárosi Hősök terén tartanak.

A vácdukai Kishuszár Vágta tizenhat indulója közül az első a hazai pályán versenyző Fekete Emma lett BT Silver Moon nevű lovával, a második helyen pedig a mezőtúri Papp Lili ért célba Fantom nevű lovával. Ők ketten szintén ott lehetnek a budapesti döntőben.

A vácdukai versenyt eredetileg szombaton tartották volna, de a rossz időjárás miatt a szervezők egy nappal később rendezték meg.

Zajzon András elmondta: az utolsó előfutammal teljessé vált a Nemzeti Vágta mezőnye, a sorsolást – ami az esemény közösségi oldalán élőben követhető lesz – ma tartották.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments