Olimpiai bajnok tartott vívásoktatást a Váci Piárban testnevelés óra keretében

Csongrádi László olimpiai bajnok kardvívó tartotta a 6. évfolyamos lányoknak a testnevelés órát a váci Piarista Gimnáziumban. A 6. évfolyamosok (fél-fél évet lányok-fiúk) hetedik éve vívást tanulhatnak az órarendi mindennapos testnevelés keretében az iskolai vívóprogramnak köszönhetően. Kedden, szeptember 15-én, az órát Csongrádi László mesteredző, Csongi, az 1988-as szöuli olimpiai bajnokcsapat egyik kiváló kardozója tartotta.

A Váci Reménység Egyesület (VRE) vívó szakosztálya a Piarista Gimnáziumban is évek óta tart délutáni edzéseket a hét négy napján. Csongrádi Lászlóval itt is lehet találkozni. A szakosztály és iskolánk közötti kapcsolat az elmúlt években megerősödött. Együttműködésünk reményteli következményeként iskolánk a jövőben utánpótlás-nevelő regionális vívás-központ lehet a szeptember 14-én átadott Vanyek Béla Sportcentrum mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
ÁSZ-vizsgálat a színháznál: nem volt leltár, hiányos volt az adatszolgáltatás

Érdemes megemlíteni, hogy iskolánkban már az 1900-as évek legelején szerveztek vívóedzéseket. A hát éve újraindult vívásoktatásról a PiárMédia magazinja készített kisfilmet, amely az iskola blogján tekinthető meg.

Hazánkban a vívás gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós tevékenysége nyomán a 19. század elején vált népszerűvé. Első intézménye az 1825-ben létrejött Pesti Nemzeti Vívóintézet volt, az első magyar nyelvű vívószakkönyv pedig 1839-ben jelent meg Vítan címmel. Magyarországon az első sportegyesület a Magyar Atlétikai Club (MAC) 1875-ben alakult meg, és sportágai közé a vívás is bekerült. 1897-ben megalakult a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) vívóosztálya, amely 1912-ben kivált és így megalakult a Magyar Vívó Szövetség. Magyarországon a vívás a legeredményesebb olimpiai sportág. 1908-tól 1964-ig szinte kivétel nélkül magyar versenyző nyerte az egyéni és a csapatversenyeket. A magyar sport legeredményesebb olimpikonja Gerevich Aladár volt (7 aranyérem). (Forrás: hunfencing.hu) ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments