Példaértékű a váci szlovákok tevékenysége – mondták a szlovák vendégek
A Váci Szlovák Önkormányzat elnökénél, dr. Alt Gyulánál vendégeskedett a Szlovákok Világszövetségének kis küldöttsége, Ludovit Pomichal és Milina Sklabinská, akik pár napja vendégei voltak a bánki nemzetiségi fesztiválnak. Megismerkedtek városunk életével is, s távozás előtt elismerően nyilatkoztak az itteni szlovák önkormányzat tevékenységéről.
A vendégek lapunk érdeklődésére elmondták: az állam náluk is kiemelten kezeli a határain kívül élő szlovákok támogatását, amely elsősorban a kultúra területén mutatkozik meg. Érdekes információ, hogy a legtöbb szlovák Amerikában él, de jelentős csoportjaik vannak Csehországban, Romániában, Szerbiában, Horvátországban és Bulgáriában. Aktív nemzetiségi élet van a szlovákok körében Ausztráliában is. Hivatalos adatok szerint mintegy 1,5 millió szlovák él az ország határain kívül.
A szomszéd államban is jelen van a fiatalok körében az elvándorlás. A becslések azt mutatják, hogy legalább 110 ezren élnek Nagy-Britanniában, Írországban 50 ezren. A nyelv azonban erős kapocs, ezért is fontos a Szlovákok Világszövetsége számára a szinte napi szintű kapcsolat a különböző kinti csoportokkal.
Magyarországgal 2008-ban írtak alá egy kölcsönösen előnyös megállapodást a nemzetiségek támogatására. Ez a vendégek értékelése szerint megfelelően működik, sőt az utóbbi években jelentősen fellendült mind az itt élő szlovákok – számuk mintegy 100 ezerre tehető -, mind a határainkon túl élő magyarok esetében.
Mindketten azt mondták: példaértékű számukra a váci szlovákok tevékenysége, s bár először járnak városunkban, az itt szerzett élmények arra ösztönzik őket, hogy mihamarabb visszatérjenek. ♦