Sok szeretettel köszöntjük a 100 éves Magdi nénit

Tegnap ünnepelte születésének 100. évfordulóját Zemplényi Ernőné (született: dr. Major Magdolna). A kivételesen jeles évforduló alkalmából megszervezett családias köszöntésen az önkormányzat nevében Kiss Zsolt alpolgármester és Hegyvári Ágnes, a polgármesteri hivatal munkatársa köszöntötte az ünnepeltet, és adta át az írásos miniszterelnöki üdvözlet mellett a váci önkormányzat virágcsokrát.

Az elmúlt évszázad történelmének nagy pillanatait átélt Magdi néni a negyvenes években költözött Vácra vasútmérnök férjével. Mivel akkor már hat éve gyógyszerészként dolgozott, előbb az akkor még a bírósággal szembeni, majd ennek áthelyezése után a Zöldfa utcai alsóvárosi patikában tevékenykedett. Nagyon sok gyógyszerész tanulót segített tanulmányaiban. Ugyan 1979-ben nyugdíjas lett, de még 12 évig segítette kollégáit. Igen eredményes munkájáért három évvel ezelőtt a Semmelweis Egyetemen platinaoklevelet vehetett át.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elismerés a Vác Városi Levéltárnak és a Madách Imre Művelődési Központnak

Az ünnepelt igazi gyógyszerész családban született, három gyermeke, két unokája és egy dédunokája van. Egy tavalyi baleset miatt jelenleg kerekesszékbe kényszerül, ezért ma már együtt él egyik lányával, Zsuzsával. Mindig aktív, mozgékony volt, ezért nehezen éli meg mozgásának mostani kötöttségét. Ugyanakkor ma sem szed semmilyen orvosságot, csupán vitaminokat.

A meghitt jubileumi ünnepségen családja, barátai, ismerősei, tanítványai mellett a megyei gyógyszerészkamara elnöke és az önkormányzat nevében Kiss Zsolt alpolgármester köszöntötte.

Minden váci polgár nevében szívből gratulálunk Zemplényi Ernőné dr. Major Magdolna 100. születésnapja alkalmából és kívánunk neki még szerettei körében, egészségben eltöltött sok-sok boldog esztendőt! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments