Rendszeresen megszólal lapunkban László Attila, a bajnokságot nyert váci focicsapat technikai vezetője, aki a magyar válogatott mellett is dolgozott. Tapasztalatai, visszaemlékezései alapján mindig érdekes kép rajzolódik ki a hazai labdarúgás éppen aktuális helyzetéről. Most a válogatott legutóbbi meccseiről mondja el véleményét, a sokak által ismert drukker és játékvezető, Hegedűs János és Pálinkás Ferenc gyúró vele együtt pedig egy sajnálatos esetről, a fiatalon elhunyt Füle Antal haláláról beszél.
Az októberi EB-pótselejtezők előtt túl van a főpróbán a magyar labdarúgó-válogatott, a mieink a török válogatott otthonában 1–0-ra győztek, míg az oroszoktól hazai pályán 3–2-re kikaptak. A magyar válogatott egykori menedzser-igazgatója, László Attila szerint a csapat megfelelően felkészült a pótselejtezőkre.
„293 nap kihagyás után a törökök ellen ragyogóan játszott a csapat, ritkán látni ilyen jó játékot a mieinktől, mint amelyet láthattunk” – ecsetelte a Váci Napló szakértője. „Mindez annak ellenére történt így, hogy a szövetségi kapitány, Marco Rossi sokakra nem számíthatott sérülés miatt. Szoboszlai Dominik találata fantasztikus volt, ritkán látható ilyen szabadrúgásgól. Az oroszok ellen aztán nem játszottunk igazán jól, a szünet után volt csak elfogadható a játék, ekkor már talpra álltunk, de ezt össze sem lehetett hasonlítani a törökök elleni játékkal.
A két mérkőzés szerintem megfelelt annak a célnak, hogy az október 8-i, Bulgária elleni sorsdöntő meccsre felkészüljünk, hiszen Rossi kapitány megláthatta, kikre számíthat. Egyébként a meccseknek váci vonatkozása is volt, hiszen a pályára lépő Szalai Attila részben itt nevelkedett Vácott, míg édesapja, idősebb Szalai Attila a váci bajnokcsapat tagja volt, továbbá az oroszok ellen gólt szerző Sallai Roland édesapja, Sallai Tibor szintúgy az aranyérmes együttesben futballozott.”
Füle Anti sok szép pillanatára emlékezünk
Hegedűs János egykoron a Vác főrendezője is volt és rendezőként végigkövette Füle Antal váci pályafutását.
„Nagyon megrázott Füle Antal halála” – mondta a Váci Naplónak. „Számtalan nagy meccsére és góljára emlékszem, egy alkalommal négy találatot szerzett a ZTE ellen, illetve nagyon megmaradt az egyik, DVSC elleni váci találkozó, amikor a 90. percben szerzett győztes gólt. Ha jól tudom, gyermekkorában olyan környéken élt, ahol azbesztet használtak fel, ez pedig – úgy gondolom – már akkor egészségkárosító hatású lehetett.”
László Attila a Vác FC technikai igazgatójaként ismerhette meg Füle Antalt.
„Tudtam róla, hogy betegséggel küszködik, de nagyon elszomorított, hogy itt hagyott minket” – ecsetelte László Attila. „A bajnokcsapat tagjaként ragyogó játékos volt, emberileg is csak jókat tudok mondani róla. Borzalmas, hogy ilyen fiatalon hunyt el.”
Pálinkás Ferenc a váci bajnokcsapat masszőrjeként „gyúrta” rendszeresen Füle Antalt.
„Minden gyúró álma egy olyan játékos, mint Füle Antal, hiszen annyira jó izomzata és alkata volt, hogy a munkában kevés dolgom volt vele” – mondta a Váci Naplónak a szakember. „Mindezek miatt nem volt sérülékeny sem. Fejjátéka kimagaslónak számított. Bár gyúrás szempontjából kevés alkalommal „találkoztunk”, annál többet horgásztunk együtt – egyszer még lakóhelyemen, Diósjenőn is meglátogatott a családjával és elmentünk horgászni. Olyannyira közös hobbink volt ez, hogy annak idején – még a Vác FC Samsungnál – Pécsről jöttünk vissza egy bajnoki mérkőzésről és úgy elfogott minket ez a fajta szenvedély, hogy érkezés után egyből, éjfélkor el is mentünk a Tiszára horgászni…” ♦