Pár napja egy szombaton este tartották a színház kávézójában Bardócz L. Csaba dalköltő estjét. Házigazdaként és beszélgetőtársként kitűnő partnere volt a teátrum művészeti vezetője, Molnár Bence. A nézők előtt kerekedő történet közös fonala Erdély volt, amely mindkettőjük életében mély nyomokat hagyott. Aztán egyszer csak elhangzott egy mondat, amely megütötte a fülemet: „Elköltöztem Vácról – nem Vác küldött, hanem Keszthely hívott” – mondta Bardócz L. Csaba.
Mi volt az az üzenet onnan, amelyre elindultál?
„A váci lakást két évvel ezelőtt magánéleti és anyagi okból kifolyólag eladtam, mely döntés okairól nem szeretnék bővebben beszélni, de természetesen ez is hozzájárult költözésemhez. Ennek ellenére, ahogy a kérdésben is megfogalmazódik, a hangsúlyt szeretném inkább arra az élményre helyezni, amikor egy őszi napon, Keszthelyen, a Balaton partján ülve egy belső hang megszólalt bennem: milyen csend és béke van itt, és milyen szép a város, egy-két utca hangulata időnként szülővárosomat, Kolozsvárt juttatja eszembe, máshol olyan érzésem van, mintha Vácon járnék… költözz ide – mondta a hang nekem, és én akkor már több hete azon gondolkodtam, hol lesz a következő otthonom. Így történt, röviden. A hosszú változatot pár közeli barátom ismeri.”
Hosszú évekig éltél Vácon, sok rendezvény résztvevője voltál és reméljük, még leszel. Milyen emlékeket vittél magaddal innen?
„Vác mindig a szívem egyik csücske marad, hiszen rengeteg szép emlék, valamint jó barát, kolléga és diák köt a városhoz, egy komoly vastagságú könyv hamar megtelne velük, ha leülnék egy tollal mesélni. Megemlítem, hogy Vácra is úgy kerültem, ahogy nemrég Keszthelyre: a Börzsönyben kirándultunk barátokkal, megálltunk Vácon is, és a város hangulata nagyon megfogott, én pedig szívesen hagytam magam megfogni.
Senkit nem ismertem, de bárhová kopogtam be, Floch Julika néni cukrászdájától a Suti Pubon át a Madách Imre Művelődési Központig – és még fel tudnék sorolni legalább egy tucatnyi helyet -, örömmel fogadtak és adtak teret gitárra írt verseimnek. Ezt a nyitottságot soha nem felejtem.”
Dalköltő vagy és angoltanár. Vagy talán fordítva: angoltanár és dalköltő?
„Dalköltő angoltanárnak mondanám magamat, függetlenül attól, hogy az évek során jelentősen több időt töltöttem az angol nyelvtudás átadásával, mint amennyit írással vagy zenéléssel. Hogy mi lett volna, ha mondjuk húsz – vagy akár több, mint húsz – évvel ezelőtt nekiállok kitartóan csak írni és zenélni, már nem tudjuk meg. Érzem, hogy többet is kihozhattam volna abból a tehetségből, amit kaptam, ugyanakkor a tanításban is otthon érzem magam, szóval nem panaszkodom, csak megjegyzem, hogy a dalköltészethez több szorgalmat és bátorságot is párosíthattam volna.”
Erdélyből indultál, éltél Tiszakécskén (ha jól jegyzetem meg), aztán Vácon és most Keszthelyen. A vándorlás az életed része, vagy „áttelepüléseid” mindig hirtelen elhatározásokból fakadnak?
„Igen, Kolozsvár – Tiszakécske – Vác – Keszthely, ezek eddigi életemnek földrajzi, de mégsem csupán földrajzi állomásai. A sorból az utóbbi két költözés már az én döntésem volt, és ahogy korábban említettem, viszonylag hirtelen, érzés, illetve megérzés alapján hozott elhatározás volt mindkettő.”
Most koncerteztél Vácott a színházban. Mikor lesz a következő itteni fellépésed?
„A következő váci fellépésem, hogy mikor lesz, nem tudom, jómagam is figyelem a híreket, egyelőre úgy tűnik, hogy engedélyezik a kisebb koncerteket, szóval bízom benne, hogy hamarosan.” ♦
[sam_pro id=1_38 codes=”true”]