A váci bizottság támogatja a színházigazgatót

A többségében az állam által Vácra küldöttel ellentétben a váciakból álló szakbizottság a meghallgatása után – ellenszavazat nélkül – alkalmasnak tartja a színház ügyvezető igazgatói posztjára dr. Varga Katalint és javasolja a képviselő-testületi meghallgatását – írja a város honlapja.

Erről az Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) adott tájékoztatást a tegnapi ülés után. Mint ismeretes, korábban egy olyan Vácra küldött grémium elé citálták a pályázót, melyben két olyan vezető is helyet kapott, akik tevékenysége alatti időszakra az intézményük működését az Állami Számvevőszék több pontban jogszabály ellenesnek mondta ki. Egyikük éppen az a Kis Domonkos Márk volt, akinek a váci színház élén folytatott tevékenységéről ezt megelőzően még az előző városvezetés által elrendelt belső ellenőrzés is jelentős szabálytalanságot tárt fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

A váci színház kapcsán az elmúlt egy évben – egy, a kormánypártokhoz köthető helyi weboldal információira támaszkodva – több országos sajtótermék állított valótlant, mely után sajtóhelyreigazításra kötelezte őket a bíróság.

Most az egyik állami delegált nyilatkozott arról, hogy a váci teátrum szerinte elveszítheti kiemelt színházi státuszát. Mint dr. Varga Katalintól – aki az intézmény megbízott ügyvezetője – megtudtuk: a Váci Dunakanyar Színház ma is kiemelt státuszú és ennek megszűnését nem az intézmény, vagy a váci önkormányzat, hanem – az általuk tett sajtónyilatkozatok alapján – éppen a Kis Domonkos Márkot is felsorakoztató bizottság lebegtette be. Ugyanakkor jelenleg elismert intézmények, így a Játékszín, a Gyulai Várszínház, a Vidám Színpad, a Belvárosi Színház, a Margitszigeti Szabadtéri Színház, a Magyarock Dalszínház vagy a Váccal szomszédos Veres1 Színház sem rendelkezik kiemelt minősítéssel. Ennek ellenére jól működnek, kedveltek a közönség körében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A váci teátrum igazgatójának kinevezése – mivel a színház működtetése a váci emberek pénzéből történik – a helyi képviselő-testület hatásköre. Ezen grémium döntését nem a korábbi, törvénytelenségeken kapott igazgató véleménye, hanem például a most elindult évad gazdag műsorkínálata és a már lezajlott előadásokon tapasztalt siker befolyásolhatja. (Képünkön dr. Varga Katalin és Molnár Bence művészeti vezető) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments