A váci Kosztolányi Bence harmadik díjat kapott a „A munka világa” című országos fotópályázaton

Szeptember 30-án kihirdette a kiíró Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a már tizenegyedik alkalommal meghirdetett, „A munka világa” című országos fotópályázat eredményeit – rendkívül örömteli, hogy a rangos versenyben III. díjat érdemelt ki a szárnyait a Forte Fotóklub Vác kötelékében bontogató Kosztolányi Bence.

A kiírásra ezúttal negyven alkotó nevezett 180 fotóval, amelyek közül a zsűri harmincöt alkotást válogatott be az összegző tárlatra, amely október 8-án nyílik – az ünnepélyes díjátadóval egybekötve – a Bácskai Kultúrpalotában (Baja, Szentháromság tér 3.).

Kiemelt díjazottak: I. helyezett: Zelkó Csilla – Kürtőskalács készítők, II. helyezett: Eifert János – Öntőüzemben, III. helyezett: Kosztolányi Bence – A gyűszű, Különdíj: Göndör László – Szitálás.

A tehetséges fiatal váci fotós elmondta: a témaválasztás ezen kép esetében egy olyan sorozat ötlete volt, amely a régi idők munkavégzését mutatja be, aztán hozzátette, hogy szerencséjére párja nagyszülei napjainkban is rendszeresen végeznek igazi kétkezi munkát, a nagymama nagyon ügyesen bánik a tűvel, mondhatni varrónő, mely szakmát autodidakta módon sikerült elsajátítania.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

„Mindenképpen fekete- fehér fotókon szerettem volna bemutatni a tevékenységet, arra viszont nem számítottam, hogy ebből akár egy díjnyertes fotó is születhet, ezért nagyon örülök az elismerésnek” – nyilatkozta Kosztolányi Bence.

A Forte Fotóklub Vác háza tájáról fontos információ még, hogy hagyományos, „A fotó ünnepe” című tárlatuk október 30-án nyílik a MIMK Emeleti Galériájában. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments