Az országos bajnokság után, ismét eredményesen szerepeltek a fiatal sárkányosok

Az országos bajnokság után, ismét eredményesen szerepeltek váci fiataljaink az október 2-3-án, tizenhatodik alkalommal megrendezett Győri Sárkányhajó Fesztiválon. Pénteken délelőtt a középiskolák versenyét, délután, az egyetemi, szombaton pedig a fesztivál futamokat bonyolították le. Mindkét versenynapon minden kategóriában hat-hat egység indult – tájékoztatta lapunkat Szabó Miklós, a Dunai Sárkányok Vác vezetője.

A pénteki Nebuló Kupában a váci versenyzők 200, és 2000 méteren harmadik helyezést értek el, szombaton felnőtt csapatokkal versenyezve ismét egy bronzot sikerült összelapátolniuk a hosszabbik versenytávon. A csapat tagjai voltak: Baffia Boglárka, Bánáti Lilla, Budai Lili, Dunai Norman, Filó Tamás, Forgács Tamás, Gergely Brigitta Gyurcsik Dániel, Gyurcsik Bence, Kékesi Evelin, Kovács Friderika, Lajos Gergely, Nagy Borka, Malovecz Hunor, Marton Krisztina, Mizser Tekla, Perecsényi Ákos, Péter Szabolcs, Puskás Réka, Szabó Zénó, Szemán Linette, Tatár Boróka, Thury Kitti, Trávnyik Letti, Vass Nikolett.

A legénységet óvta, és felkészítette: Kovacsics Dalma és Szabó Gábor. A váci legénység a Váci Szakképzési Centrum színeiben indult. A hajó derekát I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnázium adta, de a Boronkay, és a Madách diákjai is erősítették a csapatot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A 78 éves szenior atléta idén is sikeresen vette az akadályokat

„A Magyar Sárkányhajó Szövetség az idei év egyik nagy sikereként élte meg a fiatalok lelkes, és nagy számú részvételét a versenyen. Megnyitó, és záróbeszédében Járosi Péter az MSSZ elnöke, és ifjabb Sziklenka László szakmai alelnök is kiemelte, hogy mennyire fontos sportágunk megfiatalítása, az utánpótlás korosztály bevonása a mindennapos edzésekbe, a fiatalok fizikai aktivitásának növelése. Külön köszönet a Rába Sárkányhajó Clubnak a verseny kitűnő megszervezéséért, és lebonyolításáért, Győr városának a szíves vendéglátásért. 2021-ben, május 28-án kerül megrendezésre a következő, „17. Győri Nebuló Kupa és Egyetemi Regatta 2021.” elnevezésű rendezvény. Reményeink szerint még több, és sikeresebb váci résztvevővel, mert mi biztosan ott leszünk! Egyesületünk a Dunai Sárkányok Vác várja tengő-lengő, sportját nem találó fiatalok jelentkezését” – mondta Szabó Miklós.

„Csatlakozz hozzánk! Rendszeres edzések, jó csapat, friss levegő, egészség, szervezett kitűnő programok” – invitált mindenkit.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A 78 éves szenior atléta idén is sikeresen vette az akadályokat

Az elérhetőségek a Dunai Sárkányok nyilvános Facebook oldalán megtalálhatók. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments