Evezős Eb: sajnos érem nélkül zárt Galambos Péter Poznanban

Nem szereztek érmet a magyar evezősök a poznani Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi zárónapon az A döntőkben érdekelt három egység közül egyiknek sem sikerült dobogós helyen zárnia. Galambos Péter, a váciak kiválósága az olimpiai programban nem szereplő férfi könnyűsúlyú egypár címvédőjeként várta a finálét, ahová magabiztosan jutott be: pénteken könnyedén nyerte meg előfutamát, majd szombaton simán lépett tovább a középdöntőből, ahol másodikként zárt. Az A döntőben viszont ezúttal nem volt esélye az éremszerzésre a 34 éves evezősnek, aki felnőtt világversenyen 2010-től már hét alkalommal – két Eb-n és öt vb-n – állhatott dobogóra.

Galambos az erős rajt után még együtt jött el a mezőnnyel, a táv negyedénél görög ellenfelével küzdött a harmadik pozícióért. Végül negyedik helyen haladt 500 méternél, majd utána a norvég hajó is megelőzte. Miközben 1000 méter után az ír Fintan McCarthy meglépett, norvég, olasz és görög ellenfele a második helyért küzdött, Galambos tőlük messze lemaradva az ötödik helyen evezett. A hajrában a norvég Kristoffer Brun tudott ritmust váltani, majd azt írt az olasz Niels Torre is megelőzte, és előbbi végül megszerezte az aranyérmet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A görög Antoniosz Papakonsztantinu közben lemaradt, Galambos feljött rá, de a célig megelőzni már nem tudta, így a magyar evezős az ötödik lett. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

2 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments