Helyi népszavazásokat kezdeményeznek a Szabad Városok, köztük Göd is

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége támogatja a Szabad Városok kezdeményezését, amely célja, hogy az Európai Unió válságkezelő támogatása a kiváltságosok gazdagodása helyett a többség javát szolgálja – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

Mint írta: „Ezért kezdeményezünk helyi népszavazásokat arról, hogy az uniós támogatásnak legalább felét az önkormányzatokon keresztül használja fel Magyarország.”

Az önkormányzatok bevonása jelenti a garanciát arra, hogy mindenki megkapja azt a támogatást, ami neki jár – véli Karácsony.

A magyar polgárok 72 százaléka egyetért azzal, hogy az EU kösse össze az uniós forrásokból való részesedést a jogállamiság és a demokratikus értékek tiszteletben tartásával – erről tanúskodik egy európai felmérés.

„Ezért fogtunk össze a szabad városok polgármestereivel. Ezért kezdeményezünk ugyanarról a kérdésről településeinken helyi népszavazásokat: az Európai Unió által Magyarországnak szánt mintegy 2500 milliárd forintnyi válságkezelő támogatásnak legalább felét az önkormányzatokon keresztül használják fel. Nem másról szól ez, mint arról, hogy a járvány- és a gazdasági válság kormányzati kezelésének eddigi kudarcait kijavítva helyben tudjuk jól, okosan segíteni azoknak, akiknek megélhetését veszélyezteti a járvány nyomában érkező gazdasági visszaesés” – írja a Facebookon a kezdeményezésről Karácsony Gergely főpolgármester.

A kezdeményezéshez csatlakozott Balogh Csaba (képünkön), Göd polgármestere is – számol be róla a dunakeszi.ezalenyeg.hu. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments