Levél Péternek a váci színházról, a reményekről és a tényekről

Kedves Péter, hát bizony nincs igazad! Én veled ellentétben azt gondolom, hogy volt is, lesz is színház Vácon, csak nem úgy, ahogy eddig volt.

Ami volt, sajnos elmúlt. A váci színház története szinte az alapítás pillanatától felfelé ívelt. És ez nagyrészt három embernek köszönhető: az indulásnál ott bábáskodó Góczán Zsoltnak, a nehezét felvállaló Kis Domonkos Márknak és az egészhez hátteret adó akkori polgármesternek, Fördős Attilának. Ezek tények, nem nagyon lehet vitatkozni velük.

Minden nagyon jól indult. Rengeteg teltházas előadás volt, a saját produkciók közül is több nagyon emlékezetes maradt. Gyakran ültem a nézőtéren és úgy éreztem, a vastaps a legkevesebb, ami a teljesítményért jár. De ezzel nem voltam egyedül – a színház a váci emberek életének részévé vált, sokak számára rendszeres kikapcsolódás, felüdülés, a lelki pihenés és megújulás helye.

Ott voltam, amikor bejelentették, hogy a teátrum kiemelt státuszt kapott. Persze örültem, hiszen tudtam, ez egy fontos lépés afelé, hogy egyszer saját kis társulata legyen a színháznak, amely egyébként ettől függetlenül továbbra is jellemzően befogadóként működött. De ez ellen senki sem tiltakozott, hiszen nekem, mint nézőnek, mindegy, kitől kapja a fizetését a csapat, ha a darab örömet hoz el közénk.

Nagyon sok fiatal, ismert és kevésbé ismert színművész fordult meg a váci színpadon. Voltak visszajárók, akik mindig más produkcióban mutatták legszebb arcukat. Sokukkal személyesen is találkozhattam. Nem egyszer meséltem barátaimnak, hogy mennyi tehetséges ember van, akikről eddig nem is tudtunk, és most itt vannak velünk, nekünk.

Aztán valami történt. Egy képviselőtestületi ülésen a város akkori, kormánypárti vezetése bejelentette, hogy a belső ellenőrzés a színháznál súlyos pénzügyi hiányosságokat tárt fel. Szíven ütött a hír, hiszen Kis Domonkos Márk számomra etalon volt, olyan ember, aki nem csak tudja, hogy mit csinál, de azt is előre megtervezi, hogy mit fog tenni – a színház érdekében. Nem sokkal később az is elhangzott, hogy addig az önkormányzat nem dönt a felelősségre vonásról, amíg az időközben elkezdett állami számvevőszéki vizsgálat le nem zárul.

Jól látszott, hogy Doma maradni akar. Legalábbis én ezt érzékeltem a megnyilatkozásaiból, tetteiből. Őszintén mondom Péter, hogy személy szerint örültem volna, ha továbbviszi, amit elkezdett. A tavaly őszi önkormányzati választás után felálló új, immár a jelenlegi kormány ellenzékének kétharmados többséget adó képviselőtestület nem sokkal később úgy döntött, közös megegyezéssel távozhat az igazgató.

Ugye, ha nem vagy elfogult, te is belátod: nem minden előzmény nélkül. Ez nem valami bosszú volt, ha ilyesmi egyáltalán felmerül, akkor vissza kell menni az ügy kezdeteihez – no de te úgy gondolod, hogy az előző, kormánypárti városvezetés akarta kinyírni a színházat?

Ezt te sem gondolhatod komolyan!

Szerintem senki sem akarta tönkretenni, sem régebben, sem most. Tudom, hogy ebben az országban manapság olyan világban élünk, ahol az erkölcsi és az írott törvények áthágása bizonyos körökben megbocsátható bűn, viszont a Matkovich Ilona vezette új testületben a többség úgy látta, hogy ez, most, itt nem lesz így. És én ebben semmilyen politikai szándékot nem látok. Egyébként tegyük hozzá: az Állami Számvevőszék, amelynek vizsgálata nem terjedt ki a belső ellenőrzés által feltárt hiányosságokra, hiszen az ÁSZ nem egy nyomozó hatóság, több, aprónak tűnő, de mégis fontos előírásokat megszegő szabálytalanságot tárt fel.

Péter, most jön a csavar a dologban! Azt mondod, a Matkovich Ilona vezetésével felálló városvezetés nem akar professzionális színházat. Csak hallkan kérdezem: ezt te honnan tudod? Megkérdezted őket?

Mert szerintem akar. Ennek egyik apró jele volt, hogy még tavasszal tárgyalásokat kezdtek a minisztériummal a színház közös fenntartásáról. Ám – nekem legalábbis azt mondták – kormányzati oldalról olyan feltételeket szabtak, amelyek elfogadhatatlanok voltak. Nem tudom, milyeneket, velem nem osztották meg az információkat, de nagyon sajnáltam a dolgot, mert pár héttel korábban éppen a főváros szintén ellenzéki vezetésével sikerült a minisztériumnak tető alá hoznia egy, szerintem korrekt megállapodást a budapesti színházak finanszírozásáról, működtetésük feltételeiről.

Mivel a tárgyalások megrekedtek, újabb lépés volt, hogy egy szakmailag felkészült művészeti vezetőt kerestek. Meg is találták. Hajrá, egyet megint léptünk előre! Alig telt el néhány hét, a jelölt visszalépett. Bár azt rebesgették, hogy ebben szerepe volt némi, felülről jövő nyomásgyakorlásnak, nem hiszem, hogy bárkinek is érdeke lenne tönkretenni a váci színházat. Mondom: nem hiszem, de ettől még a valóság lehet más is.

Mint ahogy nyilván a mostani igazgatói pályázat elbírálásánál a színházi szakemberek is kizárólag szakmai alapon mondtak véleményt, s nem befolyásolta őket, hogy most éppen ki a barátjuk, kitől kapják a fizetésüket, vagy kinek melyik párt a szimpatikus. Az nekem egy kicsit furcsa volt, hogy a grémiumban ott volt Kis Domonkos Márk is, akire a váciak még most is úgy emlékeznek, mint igazi „színházcsinálóra” – én biztos távol tartottam volna magam attól, hogy furcsa pillantásokkal méregessenek az emberek egy ilyen szerepvállalásért. És akkor még finoman fogalmaztam…

Péter, éppen neked nyilatkozta az egyik színházi bíráló bizottsági tag, hogy kezdeményezik a minisztériumnál a kiemelt státusz visszavonását. Na, akkor álljunk meg most itt: ki NEM akar Vácon professzionális színházat? Csak azért, mert a jelenlegi ügyvezető pályázata nem tetszett nekik, nyírjuk ki az egészet? Ez tipikus példája, hogy a fürdővízzel a gyereket is ki akarják önteni.

Én, mint színházszerető ember, mint néző, mint váci polgár tisztelettel kérem az elbírálásban résztvevő hat színházi delegáltat: jöjjenek el egyenként Vácra, mutassák meg, hogy tudnak valamit, amit mi nem, segítsenek talpra állítani a teátrumot. Nem érdekel a politika, nem csak engem, már sokunkat nem, mi a tiszteletben, az emberségben hiszünk. Bármelyikük jön, szívesen kalauzolom Vácott, mutatom meg, milyenek is azok az emberek, akik szeretnének egy JÓ színházat. És meg is érdemlik!

Péter, ezek után, ha te is ezt vallod, tudod mi a dolgod. (képünkön: a kiemelt színházi státusz bejelentésének ünnepsége) ♦