Rendre feltűnnek a közösségi oldalon olyan posztok, amelyekben a városvezetésen ezt vagy azt kérnek számon. Legutóbb egy, a helyi buszközlekedéssel kapcsolatos szövegben találtam egy aranyos és megszívlelendő mondatot: „Ebben a városban egyébként a közlekedés egy kritikus pont, sok problémával. Szennyezett a levegő, de nem tesznek azért, hogy ne autóval közlekedjünk!” – írta egy hölgy.
A városvezetőktől sok mindent elvárnak a polgárok. Ha a villanyoszlop tövében meglátnak három tő parlagfüvet, kiírják a Facebookra és mivel nem történik semmi, máris panaszkodnak: nem csinálnak semmit, nem is reagálnak. Ahelyett, hogy odamennének, kicsi kezecskéjükkel kihúznák a három nyamvadt kórót… Ha mindent mások oldanának meg a városlakók helyett, akkor olyanokká válnánk, mint a gyerekek. Vannak is erre törekvések: a legjobb polgár sok felé manapság a tudatlan, akarat és erkölcsi érzékek nélküli, intoleráns ember, aki egy dologban jó – behúzza a strigulát a rubrikába.
A magyar viszonyok sajnos egyre inkább egy elembertelenedett, szétdarabolt, a kőgazdagok által uralt világ képét vetítik előre. Elveszőben az emberség, a szolidaritás, a tisztelet és a szeretet. Meg az önállóság is: ha tényleg úgy gondolja valaki, hogy tenni kellene azért, hogy minél kevesebb autó járjon a városban, kezdje magán, aztán győzzön meg még sok embert a környezetében, hogy gyalogoljanak, biciklizzenek. Ha ehhez sokan csatlakoznak, egy gondunk megint megoldódik.
De nem azért, mert hatalmi szóval, például egy helyi rendelettel eldöntik. Hanem belső meggyőződésből. És ez sokkal hatékonyabb, mint mindig másokra várni… ♦