Rendkívüli ülésen döntöttek: új aszfaltot kaphat több rossz állapotú útrész

Hétfői rendkívüli ülésén költségvetési átcsoportosítással forrást biztosított a Zöldfa utca és a Szent Mihály dűlő egy-egy szakaszának felújítására a képviselő-testület – számol be az eseményről a vac.hu.

Bár Vác beadta jelentkezését a Belügyminisztérium mintegy 9 milliárdos, az önkormányzatok kötelező feladatellátását támogató pályázatára, a város – több ellenzéki vezetésű településhez hasonlóan – egy fillér segítséget sem kapott a kormánytól útjai javítására. Mint ismeretes, az idei váci útjavításokra szánt, mintegy 115 milliós bevételt jelentő gépjárműadó összegét a koronavírus járványra hivatkozva már tavasszal elvonta az állam a várostól.

A két útfelújításra közel 25 millió forint átcsoportosítását javasolta Matkovich Ilona polgármester, olyan felújítási és beruházási sorokról, melyeken az ott lévő összegek ebben az esztendőben különböző objektív okok miatt már nem kerülhetnek felhasználásra. Az érintett választókörzetek képviselői, köztük Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) is támogatták a javaslatot.

Az útfelújításokra már kiírták a nyilvános pályázatot, így, ha az eredményes lesz és az időjárás engedi a munkavégzést, akkor a Zöldfa utca Kölcsey utcáig terjedő részére és a Szent Mihály dűlő bevezető szakaszára is még idén rákerülhet az új aszfaltréteg. Mint ahogy aszfaltburkolatot kaphat az iskolavárosi sportcsarnok előtti kockakő burkolat is, miután Kászonyi Károly (Összefogás Vácért) módosító javaslatára egy további átcsoportosítással erre is plusz forrást biztosítottak, illetve a tervek szerint felújításra kerül a Gombási út Présház utcától húzódó szakasza is.

Az új városvezetés kiemelten figyel az út- és járdafelújításokra. Fenntartói, lakossági és önkormányzati finanszírozásban megújult többek között a vasútállomás közelében lévő, parkolásra alkalmas terület, a Gödöllői úton található vasúti átjáró útszakasza, a Zichy és a Zöldfa utcai járda egy-egy része, és a Duna-parti kerékpárút jelentős szakasza. Aszfaltréteget készíttettek az Akó utca elhanyagolt részén, és a Beniczky utca egy szakaszán, valamint kijavították a veszélyes úthibát a Csányi körút Honvéd utcai kereszteződésében. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments