Rétvári Bence: két évnyi előnyt kapott Vác a kormányzati döntések következtében
Soha nem látott mértékű kormányzati támogatásban részesült Vác az utóbbi időszakban. A Kormány összesen a város éves költségvetésének kétszeresét kitevő összeggel járult hozzá a váci fejlesztésekhez – mondja Rétvári Bence, városunk és a térség országgyűlési képviselője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára abban a videóban, amelyet nemrég osztott meg közösségi oldalán. Nagy sikerként említi az M2-es autóút átépítését, és az emeletes motorvonatok forgalomba állításának elindítását.
Rétvári Bence kiemeli: többszáz millió forintnyi orvosi felszerelés érkezett a váci kórházba kormányzati támogatásokból és 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre a járóbeteg-rendelő korszerűsítésére. Megújult a mentőállomás és mintegy 90 millió forint jutott az egészségfejlesztési iroda programjaira.
Számos más beruházás is jelzi, hogy kiemelt figyelmet kapnak a városi fejlesztések: a Kilátó Központ kialakítása, a járási hivatal épületének rendbe tétele, a Cházár iskola rekonstrukciója. A kormány támogatta a Váci Dunakanyar Színház felújítását is mintegy 350 millió forinttal. További 120 milliót is adtak volna, de ezt a város visszautasította – mondta Rétvári Bence, ismét felemlítve a választás után az új önkormányzat által hozott döntést, amellyel lemondott az 5 milliárdos multifunkciós csarnok megépítéséről.
Az elmúlt időszak kiemelt beruházásai között említette a képviselő a Reménység pálya megújulását, a bölcsődei rekonstrukciók támogatását, az épülő vizes sportok házát, a stadion korszerűsítését is. „Két évnyi előnyt kapott Vác az elmúlt évek kormányzati döntéseinek következtében” – zárta gondolatait Rétvári Bence. ♦