A D-vitamin segíthet a koronavírus legyőzésében – állítják a szakemberek

Egyre többet hallani, hogy segíthet a D-vitamin abban, hogy enyhébb lefolyású tünetekkel és gyorsabban átessünk a koronavírus betegségen. Most a bien.hu foglalkozott a témával az Endokrin Társaság kutatásaira hivatkozva. Az biztos: a télen kevesebb D-vitamin jut a szervezetbe, ezért – járvány nélkül is – érdemes pótolni azt.

A félreértések elkerülése végett szögezzük le külön is: a D-vitamin nem úgy hatékony a koronavírus ellen, hogy szedésével megelőzhető a fertőzés, hanem az orvosok által megszabott dózis segíti a súlyos betegek túlélését és hozzájárul állapotuk javulásához. Kiegészítő kezelésnek tökéletes, és valószínűleg a megelőzésben is lehet valamilyen szerepe, de utóbbira döntő tudományos bizonyíték egyelőre nincs.

A lényeg az, hogy a sok kacsa hírrel ellentétben a D-vitamin tényleg segíthet a koronavírusban megfertőződött embereken. Ez főleg a téli, hideg hónapokban fontos információ. A D-vitamint ugyanis a szervezetünk napfény hatására kezdi el termelni, csak kis részét lehet élelmiszerekből bevinni – a téli hónapokban pedig nagyon kevés a napsütés. Ezért így, a koronavírus második hullámának derekán mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy szedjen D-vitamint kiegészítésként akkor, ha nem éppen egy déli államban ragadt a koronavírus miatt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban is sok legenda kapott szárnyra, főleg az önjelölt vitaminforgalmazók szájából. Most úgy tűnik, hogy a D-vitaminnak mégiscsak lehet valami köze abban, hogy valaki milyen hamar épül fel a betegségből.

Az Endokrin Társaság Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című tudományos folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a megvizsgált 200 spanyol koronavírusos eset közül több mint 80 százaléknak D-vitaminhiánya volt – írja a Science Daily. Az idézett kutatás arra is kitér, hogy a vizsgált emberek közül a férfiaknak volt nagyobb a vitaminhiányuk. Ez akár még azt is segíthet megmagyarázni, hogy a koronavírus-fertőzés miért sújtja jobban a férfiakat.

A D-vitamin előnyei

A D-vitamin egy olyan hormon, amit a vese termel, szerepe a vér kalciumszintjének szabályozásában és az immunrendszer helyes működésében van. Az, hogy a D-vitamin hiánya a szervezetben nem jelent sok jót, nem újdonság. Számos egészségügyi problémával vontak már párhuzamot a szervezet alacsony D-vitaminszintjével. Sőt, azt is bizonyították már, hogy a D-vitamin erősíti az immunrendszert, de ezeket az eredményeket mindig érdemes úgy érteni, hogy a D-vitamin magában nem csodaszer, csak segít, de nem ettől lesz bivalyerős az immunrendszered.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

Ez az elmélet most megdőlni látszik, úgy tűnik ugyanis, hogy a koronavírusban szenvedőkön tényleg segíthet a D-vitamin. Előfordulhat, hogy nagyobb az esélye a fertőzésnek is, ha valakinek nincs elegendő belőle a szervezetében. A spanyol szakértők szerint azokat az embereket kellene megvizsgálni hasonló szempontból, akik a veszélyeztetett rizikócsoportba tartoznak: a krónikus betegeket és az idősebbeket. Így, akinek nincs elég D-vitamin a szervezetében, pótoltatni lehetne, mielőtt komoly problémát okoz.

Hogyan segíthet a koronavírus leküzdésében?

A D-vitamin a koronavírusos betegeken is segíthet, emögött pedig a vírus sajátos viselkedése állhat. A koronavírus ugyanis fokozza egy bradikinin nevű anyag termelését, és csökkenti a lebomlását, hatására gélszerű anyag jön létre a tüdőben. Gyakran ez az, ami miatt a beteg nem tud rendesen levegőt venni, és folyton légszomjra panaszkodik. A COVID-19 legsúlyosabb formája heveny tüdőgyulladással jár, a beteg halálát a legtöbb esetben oxigénhiány okozza, mert a gyulladt, „bevizesedett” tüdő felülete nem képes elvégezni a gázcserét.

Ezen segíthet a D-vitamin, méghozzá azzal, hogy gátolja a bradikininszintézist. A bradikinin egyébként a szervezetben kis mennyiségben nagyon hasznos, szerepet játszik például a vérnyomás szabályozásában, de a koronavírus hatására túl sok termelődik belőle a testben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

A félreértések elkerülése végett szögezzük le külön is: a D-vitamin nem úgy hatékony a koronavírus ellen, hogy szedésével megelőzhető a fertőzés, hanem az orvosok által megszabott dózis segíti a súlyos betegek túlélését és hozzájárul állapotuk javulásához. Kiegészítő kezelésnek tökéletes, és valószínűleg a megelőzésben is lehet valamilyen szerepe, de utóbbira döntő tudományos bizonyíték egyelőre nincs.

A lényeg az, hogy a sok kacsa hírrel ellentétben a D-vitamin tényleg segíthet a koronavírusban megfertőződött embereken. Ez főleg a téli, hideg hónapokban fontos információ. A D-vitamint ugyanis a szervezetünk napfény hatására kezdi el termelni, csak kis részét lehet élelmiszerekből bevinni – a téli hónapokban pedig nagyon kevés a napsütés. Ezért így, a koronavírus második hullámának derekán mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy szedjen D-vitamint kiegészítésként akkor, ha nem éppen egy déli államban ragadt a koronavírus miatt – írja a bien.hu. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments