A város honlapján köszöntötte a polgármester a kitüntetetteket

A Szociális Munka Napja november 12. Ebben az évben is szerették volna kis ünnepség keretében köszönteni, az ebben az ágazatban dolgozókat, azonban a járvány közbeszólt. Így rendhagyó módon Matkovich Ilona polgármester a város honlapján köszönte meg a dolgozók munkáját és gratulált a kitüntetetteknek. 

„Ezúton is nagy szeretettel és hálával köszöntsem városunk minden olyan munkatársát, akik a váci emberek mindennapi szociális problémáival hivatásszerűen találkoznak, azok enyhítésén, megoldásán fáradozva munkálkodnak lelkiismeretes tevékenységükkel.
Hagyományosan ezen köszöntésnek egy megható, köszönettel teli ünnepségen kellene megtörténnie, ám sajnos – és ezzel talán leginkább az egészségügyben és a szociális területeken dolgozók találkoznak nap mint nap – a koronavírus megakadályozza a közös találkozást, a közvetlen köszöntést” – írja a városvezető.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat

Matkovich Ilona különösen fájónak nevezi, hogy most nincs lehetősége azoknak személyesen megköszönni munkájukat, akik a mindennapokban támaszai a valamilyen okból elesett, szociális hátrányban lévő embereknek. Hozzáteszi: minden érintett rászoruló váci nevében fejezi ki háláját, odaadó áldozatkészségükért, fáradtságot nem ismerő, humánus hozzáállásukért.

„És különösen köszönöm most azoknak a munkáját, akik kiérdemelve az emberek háláját, eddigi munkájuk elismeréseként városi kitüntetésben részesülnek” – folytatja a polgármester.

Vác Város Szociális Munkáért kitüntető címben részesül: Tóth Zoltánné, Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének élelmezés vezetője.

Áldozatos munkája elismeréseként oklevélben részesül:

Dornai Edit, Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének Szegfű utcai Bölcsőde kisgyermeknevelője; Kovács Istvánné, Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének Fejlesztő Napközi Otthon vezetője; Tenczel Ferencné, Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének Baba utcai Bölcsőde és Speciális Csoport vezetője; Déri Ditta, a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ családsegítője; Sigray-Szabó Mónika, a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ mediátora; Papp Livia, a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai-iskolai szociális segítője; Özv. Lakatos Gézáné, Vác Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatások Háza, Hajléktalanok Átmeneti Szállása munkatársa.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat

„Minden díjazottnak gratulálok és a szociális szféra minden dolgozójával egyetemben további jó egészséget és eredményes munkát kívánok” – írja Matkovich Ilona. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments