A vártnál előbb, már tegnap átadták az újraaszfaltozott Zöldfa utcát

A tervezettnél korábban fejeződött be Zöldfa utca 18 millió forintból megvalósított aszfaltozása, így a határidő előtt, már csütörtök délután birtokba vehették az autósok – írja a város honlapja.

Az útszakasz átadásakor Matkovich Ilona polgármester azt mondta: alapos, jó minőségű munkát végzett a kivitelező az éveken át rendkívül rossz állapotban levő szakaszon. Fehér Zsolt, Ferjancsics László és Kiss Zsolt, azaz Alsóváros képviselőinek jelenlétében a városvezető többeknek megköszönte a projekt létrejöttéhez nyújtott segítséget. Úgy fogalmazott: jövőre a lehetőségekhez mérten folytatódik a váci utak felújítása.

A beruházás annak ellenére valósult meg, hogy az idei költségvetésben útfelújításra tervezett 115 millió forintnyi gépjárműadót elvonta a kormány, és az útfelújításra kiírt állami pályázaton sem kapott a város pénzt.

Az utca forgalomtól való elzárása egyéb munkákra is alkalmat adott, így a Városfejlesztő Kft. munkatársai a napokban megmetszették a fákat, és kijavították a járdahibákat is. Amint az időjárás engedi, az útburkolati jelek is felfestésre kerülnek.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Földváry tér egyik legforgalmasabb útszakasza évek óta jogos panaszokat kiváltó rossz állapotban volt. Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) választókörzeti képviselő kezdeményezésére átcsoportosítással sikerült forrást biztosítani arra, hogy még ebben az évben a kormányzati elvonások ellenére megszűnjenek a balesetveszélyes úthibák. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments