A Vöröskereszt aktivistái Vácott is segítették a szűrőbuszban a vírustesztelést

A Magyar Vöröskereszt önkéntesei is segítenek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésben a múlt csütörtöktől működő szűrőbuszoknál és szűrőpontokon – közölte a szervezet kedden az MTI-vel. Csütörtöktől vasárnapig több mint hatvan önkéntes teljesített szolgálatot 7-8 órás műszakokban a szűrőpontoknál, köztük a hét végén Vácott is.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Mentőszolgálat programjának keretében az elmúlt napokban hat helyszínen végeztek lakossági koronavírus-szűrést, a Magyar Vöröskereszt ebbe a munkába kapcsolódott be. A fővárosban négy helyen – Óbudán, Csepelen, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójában és a Hungexpon -, valamint Cegléden és Vácon várták a háziorvosi irányításra érkező pácienseket.

A vöröskeresztes önkéntesek a hatóságokat támogatva, előzetes felkészítés után a mintavételezésben vettek részt, valamint a Covid-gyorstesztek felvételében és adminisztrációjában segítettek.

A vöröskereszt folytatja részvételét a szűrésekben, ezért újabb önkéntesek jelentkezését várják – írták. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments