Bezárt a művelődési központ, nem látogathatók a kiállítótermek sem

November 11-én szerdán bezárta kapuit a Madách Imre Művelődési Központ, előre láthatólag 30 napos időtartamra. Ez a döntés érinti az intézmény által üzemeltetett kiállítótereket is, így a Sajdik-gyűjteményt és a főtéri Elefántos-házat is, ahol pár napja nyílt meg ZOOM című kiállítás. Az intézmény a döntésről körlevélben értesítette az érintetteket.

„Jelenleg azon dolgozunk, hogy az erre az időszakra meghirdetett előadásokat pótolni tudjuk a jövőben, illetve online térben elérhetővé tegyük az önök részére a műsorokat. A rendelet értelmében nem tartózkodhat a dolgozókon kívül senki az intézményben, így a jegyvisszaváltás személyes módja sem engedélyezett számunkra” – áll a közleményben.

Amennyiben valaki mégis szeretné visszaváltani megvásárolt belépőjegyeit ebben az időszakban, azok ezt jelezhetik a titkarsag@mimk.vac.hu e-mail címen, valamint a 27/518-200-as telefonszámon 8 és 14 óra között.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Bezárhat a Földváry téri kisposta? - Javaslat a fiók megmaradásáért

A művelődési központ, ha friss információk lesznek, folyamatosan tájékoztatást ad az általa használt online csatornákon – hívják fel a figyelmet. „Mindenkinek sok erőt és jó egészséget kívánunk! Köszönjük, hogy együttműködnek velünk, számítunk önökre a jövőben is! Vigyázzanak magukra és egymásra!” – zárul a közlemény. (képünkön: kiállításmegnyitó az Elefántos-házban – fotó: Facebook)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments