Covid-osztályokon dolgozók kérik újra a lakástulajdonosok segítségét

A Pihentesd a Dokit nevű kezdeményezés csapata újabb felhívást tett közzé: a második hullámban is sok egészségügyi dolgozónak lenne szüksége olyan ideiglenes lakásra, ahol nem veszélyeztet másokat, legfőképp a családját. A Pihentesd a Dokit azért jött létre idén tavasszal, hogy összekössék a jelenleg üresen álló, bútorozott lakások tulajdonosait a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozókkal. Teszik mindezt azért, hogy a fertőzésveszélynek fokozottan kitett orvosok, ápolók ne kockáztassák családtagjaik és mások (például a tömegközlekedési eszközökön utazók) életét azzal, hogy a Covid-osztályról egyenesen hazamennek, és hogy a munkahelyükhöz a mostani időszakban minél közelebb lakjanak.

Ezért a kezdeményezés csapata továbbra is várja azokat az ingyenes felajánlásokat, amelyekben a tulajdonosok jótékony célból odaadják a lakásukat az érintetteknek. Mint közleményükben írják: az első hullám alatt közel 300 felajánlást kaptak és így több mint 400 egészégügyben dolgozó számára tudtak lakhatást biztosítani – írja az Index.

Most viszont sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ezért tették közzé újra a felhívásukat. Hozzáteszik, hogy a csoport tagjai minden jelentkezőt ellenőriznek,  mielőtt összekötnék őket egymással, mert „ezekben az időkben is lehetnek visszaélések”. A lakásokat pedig használat után fertőtlenítik.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Mindszenty-szobrot kapott Kismaros

A lakástulajdonosok felajánlásait ide várják: pihentesdadokit@gmail.com, az igazoltan az egészségügyben, Covid-osztályon dolgozók pedig itt tudják jelezni, ha szükségük lenne lakásra erre az időszakra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments