Csökkentett létszámmal kezdődik a felkészülés, a keretben több váci is van

A koronavírus-járvány miatt szűkített kerettel kezdi a felkészülést hétfőn a magyar női kézilabda-válogatott a december 3-án kezdődő dániai Európa-bajnokságra. A keretben váciak is vannak.

A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a Ferencváros szombati, ljubljanai Bajnokok Ligája-mérkőzését követően a szlovén csapat egy játékosa pozitív PCR-tesztet produkált. Így az FTC kézilabdázói közül a koronavíruson már átesett játékosok ott lehetnek hétfőn a válogatottnál, a többi ferencvárosi kerettagnak és Elek Gábor vezetőedzőnek – bár az elmúlt időszakban is folyamatos tesztelés alatt álltak – azonban újabb teszteléseken kell átesniük, és azok eredményéig a következő napokban elővigyázatosságból még nem csatlakoznak a nemzeti csapathoz.

Danyi Gábor és Elek Gábor szövetségi kapitányok 35-ről húsz főre szűkítették a válogatott keretet, amelyből kimaradt többek között a ferencvárosi Szucsánszki Zita, a debreceni Vámos Petra és Kovács Anna, a váci Szabó Laura, a győri Fodor Csenge és Puhalák Szidónia, illetve a siófoki Hársfalvi Júlia.

Az Európa-bajnokság dániai megrendezése változatlanul bizonytalan, mivel az ország kormánya továbbra sem hagyta jóvá, hogy Herning mellett Kolding legyen a másik helyszín a visszalépett norvég Trondheim helyett. A dán szervezők vasárnap válságértekezletet tartottak, amelyen úgy határoztak, nem lépnek vissza, hanem tovább várnak a kormány válaszára.

A magyar válogatott a tervek szerint jövő szombaton és vasárnap a svédországi Trollhättanban két felkészülési mérkőzésen lép pályára a házigazdák ellen, majd ezt követően utazik Dániába, ahol a C csoportban sorrendben Horvátország, Szerbia és a világbajnok Hollandia ellen lép pályára. A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott keretben több váci játékos is van:  Triffa Ágnes,  Lakatos Rita, Helembai Fanny és Kácsor Gréta. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments