Egyetemisták prezentációja a városról, a városnak

A Gyakorló Város program 1996-ban indult, az akkori Kertészeti, ma Szent István Egyetem Tájvédelmi Karának tájépítész szakos hallgatóival. A program azóta is sikeresen zajlik város, melynek lényege, hogy a diákok csoportjai városunkban tartják gyakorlataikat, melynek keretében kutató, építő, és oktatási feladatokat végeznek. A város ehhez biztosítja a szállást, étkezést, és egyéb szakmai költségeket.

Az idén az első félévben az óvodás környezeti nevelési program folyt, melynek keretében megismerkedtek a váci óvodákkal és készítettek az ovisoknak a tájról, és annak védelméről szóló oktatási segédletet, melyből foglalkozásokat lehet tartani. Feladatuk lett volna a rendhagyó foglalkozások megtartása is, de ezt a Covid első, és második üteme lehetetlenné tette.

A második félév feladatai közé tartoztak a város északi részén a fafelmérési program folytatása, a Munkácsy-park állapotának felmérése és annak továbbgondolása, a helybéliek javaslatai alapján és az ártéri tanösvény felmérése, javaslatok a felújításra, ami napjainkra életveszélyessé vált.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

November 6-án, pénteken délután a két félév feladatait ismertette az egyetemi hallgatók delegációja, Boromisza Zsombor docens, a tájvédelmi tanszék vezetőjének koordinálásával, a város szakembereinek, a feladatokban érintett képviselőknek és az óvodapedagógusoknak, akiknek lehetőségük volt a hallgatók munkáinak megismerésére, megbeszélésére, kérdések feltevésére.

Egy-egy feladat ismertetése terén több csoport ötleteit, terveit ismerhették meg egy park, vagy a tanösvény felújításával kapcsolatban.

Matkovich Ilona polgármester asszony, a város nevében megköszönte a hallgatók munkáját, melyek remélhetőleg a park és a tanösvény felújításakor hasznos segítséget fognak nyújtani. Az óvónők átvették a tantervi segédletet, melynek segítségével játékosan, interaktív módon taníthatnak a tájról, és annak védelméről az óvodásoknak.

Elindult a következő évi program tervezése is, melyben az oktatási feladatok mellett a Szent István (Márvány) tér felmérése, áttervezése is feladat lenne, melyet Meláth Attila baptistalelkész kezdeményezett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A program szervezői szerették volna a prezentációt széles nyilvánosság előtt bemutatni, de a Covid-19 sajnos leszűkítette a meghívottak körét. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments