Elindult a SzínházTV, ami a nézők nappalijába varázsolja az élő színházi élményt

Elindult a SzínházTV online színházi streamingszolgáltató platform, amelyen keresztül otthonról, kényelmesen, külföldről és vidékről is többedmagunkkal nézhetünk élő színházi előadásokat. A platform célja, hogy azok is részesei lehessenek az élő előadások varázsának, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak személyesen elmenni a színházba. A SzínházTV a Jurányi Ház Egy őrült naplója című darabjával debütál november 12-én este 19 órakor, ezután pedig minden csütörtökön 19-kor láthatnak élő színházi közvetítéseket a nézők. A közvetítések háziasszonya Kovács Patrícia színművész lesz.

A 2020 novemberében induló SzínházTv-n a színházi előadások 24 órán keresztül lesznek elérhetőek, így az egész világon egy egész napon keresztül bárki bárhol megnézheti az előadást. A színházkedvelők jelenleg az Orlai Produkciós Iroda, a Katona József Színház, a Játékszín és a Centrál Színház darabjaira válthatnak jegyet a platformon, ám a jövőben várhatóan még több színház előadásaival bővül majd a kínálat. A Jurányi Ház, az Orlai Produkciós Iroda, a Füge Produkció és a Katona József Színház koprodukciója, a Bodó Viktor rendezte Egy őrült naplója előadás után november 19-én a Centrál Színház New York-i komédia, november 26-án pedig a Játékszín Hatan pizsamában című előadásai lesznek láthatóak csütörtökönként 19 órától a platformon.

hirdetés

„A SzínházTV megálmodásakor az motivált, hogy mindenkihez eljuttassam az élő színházi előadások élményét. Nagy reményekkel és szenvedéllyel dolgozunk a SzínházTV-n, és remélem a nézőink is ilyen lelkesedéssel használják majd a platformunkat. Szeretném, ha az előadásokra a világ minden részéről be tudnának csatlakozni a színházkedvelők, és azokhoz is el tudnánk juttatni a magyar előadásokat, akiknek nincs lehetőségük elutazni és személyesen megnézni egy-egy darabot” – mondta Radnai Márk, a SzínházTV megálmodója.

A SzínházTV a legmodernebb technológiával közvetíti az előadásokat: a felvételek hat kamerával 4K Ultra HD minőségben zajlanak, így a néző a saját kanapéjáról a legmagasabb minőségben élheti át az előadás élményét. A platform háziasszonya Kovács Patrícia színművész, ő avatja be a nézőket az előadások titkaiba, akik a közvetítések előtt az aktuális előadáshoz kapcsolódóan egy pár perces bevezetőt láthatnak majd, a szünetben pedig egy húsz perces beszélgetés során kulisszatitkokat tudhatnak meg.

A SzínházTV tervezi, hogy a jövőben a darabok megtekintése utáni fórumot is szervez, ahol a nézők beszélgethetnek egymással, az alkotókkal és színészekkel, valamint exkluzív tartalmakhoz férhetnek hozzá.

„Nagyon nagy kihívás, hogy én lehetek a SzínházTV háziasszonya és bevezethetem a nézőket a színházak világába. Izgalommal és lelkesedéssel várom a munkát, hiszen a streamingszolgáltatás újdonság mindannyiunk számára. Fantasztikus ötletnek tartom eljuttatni az előadásokat és a magyar kultúrát mindenki otthonába Amerikáról Ausztráliáig” – mondta Kovács Patrícia.

A streaming platformon az Egy őrült naplója, a New York-i komédia és a Hatan pizsamában előadásokon kívül megtekinthető lesz a Katona József Színház Jeanne d’Arc és a Játékszín A szőke ciklon című előadása is, valamint az Orlai Produkciós Iroda Határátlépések, Second Life, avagy kétéletem és Hogy szeret a másik darabjai is. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments