Kicsit másként, de idén is átadásra kerültek a Szent Erzsébet Rózsája Díjai

Kicsit másként, de idén is átadásra kerültek csütörtökön a Szent Erzsébet Rózsája Díjak a Duna-parton, Seregi György alkotása mellett. A koronavírus miatt egyenként hívták a szoborhoz a díjazottakat, akiket aztán a helyszínen Ványi Lászlóné, a Cházár iskola vezetője köszöntötte.

Elsőként Fónagy István vehette át a díjat, aki tizennégy éves korától az egészségügyben dolgozott, így nem véletlen, hogy a sződligeti halmozottan sérültek módszertani intézményében is főápolóként tevékenykedett. Itt a mozgásban, látásban, hallásban halmozottan sérült emberek napi életvitelét segítette jobbá, emberibbé tenni 6 éven keresztül. A főápoló munkáját 1993-ban váltás követte és a turizmus és vendéglátás területére téved. Karitatív hozzáállásának köszönhetően 25 éve a fogyatékossággal és szegénységgel küzdő emberek egyik fő támogatója és aktivistája a segítség nyújtásban. 2020 tavaszán – a Covid-19 járvány 62 napos időszakában – önkéntes segítő és a rászoruló családok számára az élelmiszer gyűjtés megszervezője. Hosszú évek óta a Cházár András EGYMI egyik támogatója – olvasható méltatásában.

Fónagy Istvánt Mikesy György volt igazgató terjesztette fel a díjra.

Szintén Szent Erzsébet Rózsája Díjban részesült Baharevné Nádudvari Katalin nyugalmazott gyógypedagógus kapta, aki 1963-ban végezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán öt szakos gyógypedagógusként.

Pályáját Vácott a siketek almamáterében kezdte. Szakmai pályafutása során a beszédtanítás avatott szakembereként tevékenykedett. Osztályai többnyire a disfáziás osztályok voltak. 1994-ben elvállalta a kórházban a beszédépítő szakemberi fejlesztést is. Feladata – a valamilyen trauma által afáziássá vált betegekkel való terápiás tevékenység volt.

Első munkahelyéről 1996-ban vonult nyugdíjba, munkájának eredményeit Kiváló munkáért miniszteri dicsérettel, szolgálati emlékéremmel, Cházár emlékplakettel ismerték el. Idén a Cházár András EGYMI Székhelyintézmény nevelőtestületének javaslata alapján Angyal Díjban részesült – olvasható méltatásában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Hamarosan kezdődik a munka: emelőkosaras autót vett az önkormányzat

A lehetőséget megragadva, az intézmény közösségének nevében Ványi Lászlóné köszöntetett mondott Baharev Ali úrnak, aki hosszú évek óta önkéntes munkával gondozza a sétány rózsáit.

A Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének idei díjazottja Nagy Adrienn lett.  A jelölt az intézményben cseperedett kislányból felnőtté, 15 éve tagja a napközinknek. Segítőkész, mindig, mindenkihez van egy kedves szava. Rendkívüli érzékenységével azonnal átérzi társai lelkiállapotát, vigasztalóan, kedvesen fordul mindenki felé. Háziasszonyi teendőit rendkívül komolyan veszi, a konyhai feladatok ellátása során munkája nélkülözhetetlen. Sokoldalúságára jellemző, hogy nagyon szépen sző, egyedi stílusban színez, fest. Munkája, környezete, megjelenése mindig igényes, tiszta, rendezett, ezzel is példát mutat. Társait sokszor szórakoztatja az általa kitalált táncokkal. Csodálatos koreográfiákat képes alkotni bármilyen zeneszámra. Az intézmény műsorainak mindig üde színfoltja a produkciója – írják róla.

2020-ban Kiss Dalma óvodás kapta a Szent Erzsébet Rózsája Díjat, aki a Váci Alsóvárosi Óvoda Pillangó csoportjába jár, immár 4 éve. A családban 3 gyermek közül ő a második. Már kiscsoportban megtapasztalható volt az életkorához képest kimagasló tájékozottsága, gazdag szókincse és empatikus vonása. A befogadási időszakban is jellemző volt rá a szociális érzékenység, ami azóta is kimagaslóan megmutatkozik viselkedésében. Szükség szerint vigasztal, utat mutat. A társak felé nyitott, véleményüket elfogadja, a konfliktusokat kerüli. Minden megnyilvánulása pozitív, szeretetteljes. Szívesen segít az óvodai élet minden területén. Kérés nélkül is észreveszi, kinek hol tud segíteni.  Szabálykövetésével, szorgalmával példát mutat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Varrott képek kiállítás nyílik a Lyra Könyvesházban

Az óvodás Aranyos Ervin – Szeretetről című versével készült az alkalomra, amit gyönyörűen el is szavalt.

Szintén díjat vehetett át Csiák Bence, a Cházár András EGYMI Simon Antal Tagintézmény a beszédjavító tagozatának 6. osztályos diákja. Bence fegyelmezett, csendes, példás magatartású. Társaival kezdetektől barátkozó, együttműködő, segítőkész. A felnőttekkel is mindig udvarias, tisztelettudó. Jó képességű, szorgalmas, megfelelően motivált, önállóan, kitartóan, kellő érdeklődéssel végezi el feladatait.

Alsóban kicsit zárkózott természete lassan oldódott és felső tagozatosként osztálytársai körében népszerű gyermekké vált, akire felnéznek a többiek, tanácsait követik. Mivel szorgalmas, igyekvő diák az osztály “tanulási tanácsadójának” is nevezhető. Segíti a gyenge képességűeket, elmagyarázza nekik a feladatokat, matematikai feladványokat. A betegség miatt hiányzóknak elküldi a házi feladatokat ezzel is segítve őket, hogy ne maradjanak le a tanulásban.

Közösségének megbecsülése eredményeként az osztályát ő képviseli a Diákönkormányzatban. A diákönkormányzat tevékenységét ötleteivel és lelkes munkájával segíti. Társait is ösztönzi a közösségi tevékenységben való részvételre. Nagyon nagy állatbarát és állatvédő, nagyon szereti az állatokat, főleg a cicák gondozását végzi nagy örömmel – írják méltatásában.

A Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola Misik Emese 8.a osztályos tanulóját jelölte a Szent Erzsébet Rózsája Díjra, aki a későbbiekben veszi majd át a díjat.

A jelölt már alsós korában szilárd erkölcsi értékrenddel rendelkezett, amelynek egyik fontos eleme a másik segítése, a közösség támogatása, építése. Közösségének egyik meghatározó és értékes tagja. Minden területen lehet rá számítani. Segítséget ad a hiányzóknak a házi feladatokban, figyel arra, ha valaki rosszul érzi magát, de általában mindenki felé támogatóként fordul. Szívesen részt vesz bármilyen közösségi programban, önként vállal feladatokat, ötleteivel hozzájárul a programok színvonalas megvalósításához. Szerény, a háttérbe húzódó, tapintatos viselkedésével a vitás helyzetekben képes őszintén és tárgyilagosan kezelni a problémát, hogy a valóságnak megfelelő megoldás megszülethessen. Mindig kiáll a gyengébb, elesettebb társai mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy óvoda, ahol a gyerekek uborkát savanyítanak, fát ültetnek és szelektíven gyűjtik a szemetet

Az első lépés, amikor felismerjük, hogy a másik ember bajban van, de a következő lépés fontosabb: kezünket nyújtjuk felé. Ez az, ami Misik Emesét kiemeli kortársai közül: felvállalja ezt a segítőkészséget előttünk is – írják róla.

Az idei díjazott a Boronkayból Dudás Botond volt, aki a 10.G osztályba jár, gépgyártástechnológiai technikusnak tanul. Botond, a társaival és az iskolai dolgozóival szemben nagyon illedelmes és előzékeny. Segíti az újonnan érkező tanulók beilleszkedését egy-egy csoportba. Mindenben lehet rá számítani, így például az iskolai műsorok főszereplőjeként, de szívesen lép fel az iskola karácsonyi koncertjein és emellett a DÖK lelkes tagja.

A szervezők nevében Ványi Lászlóné megköszönte Floch Istvánné nagylelkű adományát, és minden korábbi vendég megértését kérte a díjátadó rendkívüli formában történő megrendezéséért!

A nap folyamán a Cházár András EGYMI Székhelyintézményének diákjai osztályonként sétáltak le és gyújtottak mécses Árpád-házi Szent Erzsébet szobránál. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments