Kiderült, hová tart a váci kézis edző: jó ajánlatot kapott Debrecenből

Kiderült, miért távozik Vácról a női kézilabda-csapat vezetőedzője az előtt, hogy lejárna a szerződése. A sportnapilapban jelent meg a hír, hogy a Debrecen NB I-es női csapatánál Köstner Vilmos már korábban bejelentette, hogy utolsó idényét tölti vezetőedzőként, így gondoskodni kellett a legendás mesteredző pótlásáról, a DVSC vezérkara pedig a 2016 óta Vácon dolgozó Szilágyi Zoltán mellett tette a garast.

“Megtisztelő, hogy ilyen jelentős hagyományokkal büszkélkedő csapat keresett meg” – mondta Szilágyi Zoltán a nemzetisport.hu-nak. “Ábrók Zsolt ügyvezető vázolta, milyen célokért akar küzdeni a klub, jelesül, hogy a DVSC legyen a harmadik legerősebb magyar klub, én pedig örömmel lennék részese e folyamatnak és minél több érmet szeretnék nyerni a csapattal! Amikor édesapám a Dózsában kézilabdázott, gyerekként három évet éltem a városban, az akkor Komáromi Ákos keze alatt formálódó Lokit is sokszor láttam játszani.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Dobogós helyezésekkel a váci masters evezősök is hozzájárultak a sikerhez

Szilágyival kapcsolatban az Európa-liga-csoportkörös váciak múlt csütörtökön jelentették be, hogy nem hosszabbít szerződést a klubbal. A 48 éves edző szerint a Vác és a DVSC filozófiája hasonló, mindkét egyesületnél magyar fiatalokra építik a keretet.

“Vácon nagyon sokat fejlődtek a fiatalok az elmúlt években, az Eb-re készülő válogatottban is több játékosunk van, olyanok, akik néhány évvel ezelőtt még utánpótláskorú kézilabdázóként kezdték el nálunk a munkát. Szép feladat ez, és ezt szeretném Debrecenben is folytatni. De ez a jövő, hiszen a nyárig azért dolgozom, hogy a Vác minél sikeresebb legyen!” ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments