Váci fotósok sikerei országos pályázatokon
Az utóbbi hetekben nagyszerű sikereket értek el váci fotósok, a Forte Fotóklub Vác tagjai több rangos országos pályázaton. A Sonia Produkciós Kft. „A repülés szerelmese” címmel fotópályázatot írt ki az öt évvel ezelőtt elhunyt Nádas Tamás műrepülő világbajnok emléke, munkássága előtt tisztelegve. A bírálóbizottság a beérkezett több száz pályamű közül első díjjal ismerte el a váci Szaniszló Róbert pályaművét.
„Díjazott fotóm Abu Dhabi-ban készült 2018-ban, a Forma 1-es autós világbajnoki futamot megelőző légi parádén. A felvételen – a helyszínt is érzékeltetve – egy repülőgépraj látható színpompás háttér előtt. Mindez így együtt talán tényleg kiemeli a repülés hangulatát. Fontos szempontom volt, hogy az ebben a sorozatban készült képeimmel minél hívebben érzékeltessem a repülést, annak sokszínűségét és hangulatát. Nagy öröm, hogy a fantasztikus pályamunkák között első díjjal jutalmazták a képemet” – nyilatkozta lapunknak Szaniszló Róbert (képünkön lent).
A nemrégiben lezárult VII. Országos Ökumenikus Fotópályázaton a Forte Fotóklub Vácot is képviselő Molnár Ferenc három alkotását fogadták el kiállításra, melyekből egy első és egy harmadik díjat érdemelt ki.
Ugyanezen a pályázaton – tovább öregbítve a váci fotóklub hírnevét – Jakus Csaba különdíjat kapott a Kisújszállási Római Katolikus Egyházközség felajánlásaként a nagybörzsönyi templomban készült felvételéért (képünkön fent).
Jakus Csaba így nyilatkozott fotója készültéről: „Három évvel ezelőtt, 2017-ben egy őszi családi túra alkalmával felkerestük a nagybörzsönyi Árpád-kori templomot is. Nagy szerencsénkre a bejárati kaput nyitva találtuk, ráadásul egy keresztelő legvégére tértünk be a gyönyörű épületbe, szép gyertyafényben. A belső tér és a megvilágítás intim egyszerűsége inspirált a fotó elkészítésére, és tette szerintem megismételhetetlenné a meghitt pillanatot.” ♦