Indiánéveink: Ha eljönne a Kis Dzsó húga ismét

Az egyik nyáron, amikor még általános iskolások voltunk az indiánkönyvek hatására, mi is indiánokká váltunk. Sátrakat állítottunk az utcabeli barátokkal a kertben és fejdíszeket készítettünk madarak tollaiból, fegyvereket hulladékokból csináltuk, és megtanultunk célba lőni nyíllal. Kialakultak a törzs tisztségei, és megteremtettük a hierarchiát és úgy éltünk a gyerekek szintjén, mint egy igazi törzs. És amikor már minden összeállt, rájöttük, hogy unjuk magunkat és kezdtek elillanni a nagy fellángolások az összetartozás magasztos élménye.

A könyveket olvasva rájöttünk, hogy harcolni kell, megmenteni egymást és megleckéztetni az ellenséget. És elkezdtünk harcolni. Találtunk magunknak ellenségeket a kertek alján élő gyerekekben, akiknek fogalmuk sem volt róla, hogy sápadt arcúakká váltak, az indiánok esküdt ellenségeivé. De így működött az indiánosdi.

Többé már nem unatkoztunk, volt miért, és ki ellen harcolni, megvédeni a prérit, a vasútépítés ellen, meg hasonló kreált problémák, amik összetartásra nevelnek. Bennem, mint a törzs főnökében ez nem is tudatosult, élveztem, hogy van egy csapatom, és folyamatosan harcolunk az igazunkért, a becsületünkért, és emiatt mindenki felnéz rám és elfogadnak törzsfőnöknek.

Egyik este épp ment le a nap a prérin a szomszéd nyúlketrece mögött, és én éppen az aktuális árulók lebuktatásán gondolkoztam (akik 10 éves fejjel nem is tudtak volna bármit is elárulni a kertek alján.) Ekkor hirtelen betoppant a sátram elé a Kis Dzsó húga – akinek az apját Öreg Dzsónak hívták, őt meg Bendzsónak, egyébként csak Tóth Zsuzsának -, aki most éppen az ellenséghez tartozott, mert nem apacs, hanem kommancs volt. Megállt mezítláb előttem, kitépte szőke, göndör hajából a tollakat, és a tomahawkjával együtt elém dobta a földre és cseppet sem indiánokhoz méltó modorban kifakadt.

Elég az ellenségeskedésből, a harcból. Ideje felnőni, kibékülni a keretek alatti srácokkal, akik nem jobbak és nem rosszabbak, mint mi és akár barátok is lehetnénk. Hidd el, a békében sem unatkoznánk, és talán indiánok tudnánk maradni így is.

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!