Kapitány a hídon: Manninger Gábor emlékére

Vácott letelepedve, nem csak a környezetvédelmi, hanem, a politikai életbe is belecseppentem, ami akkor a rendszerváltást jelentette. Új voltam a városban és fiatal, ezért egy egészen más életérzés alapján éltem meg a politika változását, ami egy kicsit a generáció váltást is jelentette.

A konzervatív politikát képviselők között, nagy nevek voltak, akik nem csak idecseppentek, vagy felcseperedtek, hanem már a szocializmusban keresték a kiutat, magukkal hozva szüleiktől kapott és sokszor titkolni kényszerült világnézetüket. Így aztán karizmatikus vezetőkké válva indították el Vácott azt a békés átalakulást, aminek gyümölcséből napjainkban is szakítunk.

Akkor a legstabilabb konzervatív erő az MDF volt, melynek soraiban hamar feltűnt Manninger Gábor, aki a FORTE gyárban erősítette az értelmiség sorait, sportos életmódjával, családszeretetével, népszerű gyermekorvos feleségével és gyerekeivel, a város emblematikus szereplőjévé vált.

Amikor valahová belépett egy tárgyalásra, mindig hallottam magamban egy ismert háborús filmből a hangot, „Kapitány a hídon!”, amikor mindenki tudja, hogy ettől a perctől kire kell figyelni, ki az, aki felelősséget vállal és ki az, aki miatt nem kell félnie a legénységnek. Ugyanakkor mindig tartottam attól a tárgyalástól, amit egy az egyben kell majd egyszer lejátszanunk.

Eljött annak az ideje is a város politikájának színpadán. Gábor tudta mit akar, és a tárgyalás során sziklaszilárdan haladt az elvei, és a megoldás vonalán. És amikor a végén, már azt képzelte az ember, hogy a fal előtt állva sikertelenül mehet el a tárgyalásról, ő javasolt egy mindkét fél számára megoldást jelentő kompromisszumot, melynek következtében győztesként állhattunk fel mindketten a tárgyalóasztal mellől.

Számomra a FORTE gyár mindig a legtitokzatosabb váci létesítmények közé tartozott. Természetvédőként hallottam a gyár udvarán lévő fenyvesről, melyet szerettünk volna természetvédelmi területté alakítani. Manninger Gáborral, mint a gyár egyik utolsó képviselőjével jártam be a területet, aki lépésről lépésre mesélt a KODAK gyár legendájától kezdve az utolsó éveiben működő FORTE gyárról, aminek még dobogott a szíve, de ezt már csak nagyon kevesen érzékelték. Széttárta a kezeit a nagy ember, és egy kicsit talán az égiek felé is mondta, hogy mindent megpróbáltak, de úgy tűnik, az azóta is üres gyár a gazdasági átalakulás áldozatává fog válni. Pedig megpróbálunk mindent, mondta gondterhelten, mintha egy utolsó megoldás járt volna a fejében.

Az időt nem lehet megállítani, de vannak emberek, akik ezt sokáig késleltetni tudják. Miközben sokan a politikától megcsömörlöttek és gondtalan nyugdíjas éveiket élték, Gábor töretlenül ment előre, mintha csak azt a célt látná, amit csak azok szoktak, akik a tömegek fölé tudnak emelkedni.

Amikor már az ember nem várná, amikor már azt hinné elmúltak azok az évek, akkor azért még megcsörrent a telefon és beledörmögött egy legendás hang. Tudom, hogy mennyit küzdesz a gyerekek környezetvédelmi programjával – az unokáim mondták, egészíti ki nevetve -, majd folytatja, hogy a megye indít egy pályázatot és én arra gondoltam, folytatja…

És hosszú évekig segítették Gábor pályázatai a környezeti nevelést.

Az elmúlt hónapokban is találkoztunk, és egy jó kedélyű élő legendával való találkozáskor az ember nem gondol arra, hogy egy hír hallatára a számítógépen olvasva, azt előre tolva gombócokkal a torkában, felállva kimondja utoljára, amit a csatahajókon, csak a legnagyobbak érkezésekor mondanak: KAPITÁNY A HÍDON!

Én tudom, a KAPITÁNY velünk marad, mert a tetteit megőrzi az álmos város emlékezete és nem csak a levéltár, hanem az eső után megcsillanó napfényben a macskakövek is, melyeket nélküle fogunk tovább koptatni. ♦