Kormánydöntés: nem emelhetik 2021-ben a helyi adókat az önkormányzatok

Ma számoltunk be róla a városháza közleménye alapján, hogy a városvezetés döntése értelmében Vácott jövőre nem tervezik a helyi adók emelését. Ehhez kapcsolódó hír, hogy a kormány egy rendeletben az egész országra kiterjedően megtiltotta a helyhatóságoknak, hogy ily módon növeljék adóbevételeiket. Miközben – mint azt pár napja megírtuk – bejelentették: a központi költségvetés 2021-ben elvonja az önkormányzatoktól a gépjárműadó bevételeket, s belebegtették az Iparkamara elnökének javaslata alapján, hogy a kisebb vállalkozásoknál két évre elengedik az iparűzési adó fizetést.

A kormány újabb gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedést rendelt el a koronavírus-járvány miatt: megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel. Mint a közleményben hangsúlyozzák, a kormány legújabb intézkedésével a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozásokat, a családokat és a lakosságot segíti.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Október 12-én rendezik meg a Börzsönyring Kerékpáros Teljesítménytúrát

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányrendelet rögzíti, hogy a helyi és a települési adó mértékét nem lehet megemelni jövőre. Az adókedvezmények és az adómentességek sem korlátozhatóak vagy szűkíthetőek, azokat ugyanis 2021-ben is biztosítani kell. A települési önkormányzatok jövőre nem vezethetnek be új települési adót se – írják a közleményben. Emlékeztetnek arra, hogy kormány adócsökkentésekkel segíti a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, munkáltatókat, hozzájárulva ezzel a magyar gazdaság újraindításához is.

Mint megírtuk, az Országgyűlés az elmúlt héten kedden számos adóváltoztatásról döntött a kormány javaslatára. Egyebek között lehetővé tette, hogy a jövő évi költségvetésben a gépjárműadó már teljes egészében a központi költségvetést illesse meg. A T. Ház ehhez igazodva most az állami adóhatósághoz telepítette a teher beszedésének jogkörét az eddig illetékes önkormányzatoktól. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments