Virtuális nyílt nap a Piárban

Ebben az évben a Piarista Gimnázium sem tudja megtartani a színes programokban gazdag nyílt napját az iskola több mint 300 éves épületében. Azonban szeretnénk, ha az iskolánk iránt érdeklődő negyedikes és nyolcadikos diákoknak és családjaiknak lehetőségük lenne betekinteni intézményünk életébe, képzési kínálatába, a hétköznapjainkba és az ünnepeinkbe.

November 12-én és 19-én Kalász Ákos igazgató úr egy-egy online prezentációt tartott a virtuális térben, amelyhez szép számmal csatlakoztak családok, érdeklődő diákok. A következő ismerkedési lehetőség gimnáziumunkkal december 5-én szombaton 10 órától lesz szintén online, amelyre regisztrálni kell a gimnázium honlapján (vac.piarista.hu). Az igazgatói tájékoztató keretében a közérdekű kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők.

Tizenegy órától online találkozást kínálunk az iskola diákjainak képviselőivel, 11:30-tól pedig az iskola szülői közösségének tagjaival. Erre a napra különleges meglepetéssel is készülünk, amelyet 12 órától iskolánk honlapján érhetnek majd el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Találkozzunk! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments