Drogkereskedőket fogtak Vácon, apa és fia is benne volt a bizniszben

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztálya Bűnszervezetek Elleni Osztálya 2020 februárjában ismeretlen tettes ellen indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egy váci férfi Hollandiából behozott extasy tablettákat, amfetamin típusú, feltehetően kábítószernek, vagy pszichotrop anyagnak minősülő szereket, tablettákat vesz meg Budapesten, és szállít nagy tételben heti rendszerességgel Vácra. A nyomozás során látókörbe került G. Gergő 28 éves és Sz. Attila 35 éves váci lakos, valamint G. Gergő 49 éves, Dejtáron lakó apja – írja a police.hu.

A nyomozók megállapították, hogy apa és fia egymást segítve vettek részt a drog beszerzésében, de az azzal kapcsolatos információkról, időpontokról Sz. Attila is értesült. A beszerzett kábítószereket – az értékesítést megelőzően – Vácon, kifejezetten az erre a célra bérelt garázsokban, illetve az apa dejtári ingatlanában raktározták.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Rendőrkapitányság hírei

G. Gergő 2021. január 28-án délután Vácott, a Rácz Pál utcában kívánt 5 gramm, az elsődleges adatok szerint speed típusú amfetamin tartalmú kábítószert értékesíteni a 39 éves Gy. Benjámin részére, amikor a rendőrök mindkettőjüket intézkedés alá vonták.

A 28 éves férfi garázsában ezt követően tartott kutatás során nagy mennyiségű, különböző típusú kábítószergyanús anyag, a kábítószer csomagolásához, hígításához, méréséhez szükséges eszköz lefoglalására került sor. A helyszínen talált 48 gramm bruttó súlyú csomagban kokainra, a 60 darab pink színű tablettában MDMA hatóanyagra adott jelzést a gyorsteszt. A kutatás során további két csomagban bruttó 644 gramm és bruttó 42 gramm tömegű fehér, kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak a nyomozók, mely az előzetes szakvélemény szerint amfetamint tartalmaz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Rendőrkapitányság hírei

Ezzel egyidőben került sor Sz. Attila, ugyancsak váci garázsának, valamint G. Gergő apja dejtári lakásának kutatására is.

A mélygarázsban lévő helyiségben nagy mennyiségű, különböző típusú kábítószergyanús anyag, a kábítószer csomagolásához, hígításához, méréséhez szükséges eszközt foglaltak le. Ezen felül összesen bruttó 740 gramm zöld színű, növényi ágvégződés, feltehetően marihuána, bruttó 965 gramm fehér, kábítószergyanús por, feltehetően amfetamin tartalmú speed por lefoglalására került sor. Az előzetes szakvélemény alapján amfetamin tartalmú anyag egy része simítózáras tasakokba volt kiszerelve, továbbértékesítés céljából.

A helyszínen talált 72 darab különböző színű tablettáról az alkalmazott gyorsteszt  MDMA hatóanyagot mutatott ki.

A KR NNI dejtári ingatlannál megjelenő munkatársait észlelve a 49 éves apa az utcára néző ablakon egy bruttó 6,7 gramm súlyú fehér, kábítószergyanús port tartalmazó műanyag zacskót dobott ki, melyben 7 darab simítózáras tasakba adagolt – az előzetes szakvélemény szerint kokain azonosítására alkalmas kábítószergyanús anyag -, ezen felül 2 darab rózsaszín kábítószergyanús tabletta is volt. Lakhelyén egy üvegben bruttó 305 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, illetve simítózáras zacskót is lefoglaltak a nyomozók.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Rendőrkapitányság hírei

A 2021. január 28-i összehangolt rendőri intézkedés eredményeként Sz. Attila, G. Gergő, valamint ez utóbbi apja ellen a (KR NNI) Felderítő Főosztálya Bűnszervezetek Elleni Osztálya – őrizetbe vételük mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Gy. Benjámin szabadlábon védekezhet, őt kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsítják. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments