Van egy mondás, miszerint ha túl sok a valóság, nyiss ki egy könyvet. Ez a mai, információkkal túlterhelt és lelkileg túlhajszolt társadalomban különösen igaz. Mert minden jó könyv egy sajátos univerzum, sajátos törvényekkel, egy saját világ. Egy álomvilág. Ilyen különös álomvilág Papp Olivér Alabama-keringő címmel 2020 végén megjelent munkája is. A kétszáz oldalas keményborítású kötetet a váci Kucsák Könyvkötészet és Nyomda készítette, igazán profi kiállítású könyvet, jó érzés kézbe fogni. A regény és a novella a szerző igazi otthona, különösen a pszichodráma, magabiztosan és érzékenyen ábrázolja alakjait, a cselekményeket. A zenei múlt is érzékelhető, hiszen a szerző korábban dobosként működött közre több hazai és külföldi együttesben. Fontos a jó ritmusérzék az irodalomban is, hogy dinamikus legyen az adott szöveg. Ha nem figyel oda az író, lelassulhat a tempó, szedett-vedetté válhat, széteshet. Papp Olivér szövegeire ez nem jellemző.
-A szerző legújabb könyvének előszavában megemlíti Thomas Mann egyik fontos idézetét, miszerint „Író az a férfi, aki nehezen ír.” Valóban nehezen írsz? Gyakran javítod az elsőre leírt szövegverziókat?
-Borzasztó lassan írok. Régebben ez nem volt jellemző rám, de ahogyan lassan „beérik a tollam”, egyre kritikusabb vagyok magammal. Nem bánom, sőt. Az első néhány kötetem a megírás után szinte azonnal nyomdába került. Nem sok fogalmam volt még az egész folyamatról, mielőbb látni akartam a kész könyveket – amik sajnos ezáltal sosem lettek készen úgy igazán. Ezért ebben az évben jönnek sorban az eddig megjelent könyveim a második kiadásokkal, új kiadónál. Nyáron átírtam, átjavítottam az eddig megjelent regényeket és novellákat. Eljött az idő, hogy minden tekintetben a legjobb minőséget adjam az olvasóimnak. Tehát az első öt évem kapkodása nem volt kifizetődő. Az utóbbi öt év már jobb volt. Mostanra hagyok időt magamnak, mert a jó munkához tényleg kell. Az első könyvemet nem javítottam át, míg a legutóbbit ötször, és először fordult elő, hogy át is írtam, miután befejeztem. Tehát igen, lassan írok, amely tempót mostanra meg is szerettem.
-A címadó szöveg egy terebélyes pszichodráma, ami ha nem vigyáz az olvasó, hamar beszippantja. Amerika Alabama államának vidéki hangulatú világába kapunk betekintést. Hogy az olvasási élmény még teljesebb legyen, közben a fülhallgatómon a Lynyrd Skynyrd 1974-es Sweet home Alabama című slágere szólt. Szinte láttam az országút melletti végeláthatatlan kukoricaültetvényeket, a szövegben ábrázolt ódon, elhagyatott épületeket, a romos, öreg autók rozsdaszagát. Miért pont Alabama államban játszódik a történet?
-Álmodtam róla. A regényeim, drámáim egytől egyig az álmaimban gyökereznek, így ez is. Felébredtem egy éjjel, és gyors vázlatot készítettem. Az ágyam mellett mindig van toll és papír. Gyerekkorom óta leírom az álmaimat. A könyveim is ezekben az éjjeli skiccekben gyökereznek. Persze beletettem dolgokat, amik belekívánkoztak, de az alap – a kötet többi történetéhez hasonlóan – egy álmom volt. Ezenkívül pedig a vidéki Amerika a szívem csücske.
–Tizenhárom kötet negyvenöt évesen nem semmi teljesítmény. Papp Olivér számára tartalmas volt az elmúlt év is, hiszen a Carpenter kutyája című könyvének spanyol nyelvre fordított változatát (El perro del señor Carpenter) meghívták a Los Angeles-i spanyol nyelvű könyvek fesztiváljára 2020 áprilisában. Tapasztaltál-e különbséget a magyar és az amerikai könyvkiadási kultúra között?
-Hatalmas a különbség. Amerikában is, de nagyobb rálátásom Mexikóra van. Itthon a szakma figyelembe sem vett és vesz (persze az első könyveim nem is voltak méltók a szakmai figyelemre, de 2015-től ezt másképp gondolom már). Talán egyetlen jó kritikát kaptam pályafutásom alatt Magyarországon, a Könyvtárellátó (KELLO) írt egy ilyet az Álmok boltja című regényemről. Jó volt olvasni azokat a sorokat, hálás vagyok érte. Mexikóban pedig minden máshogyan történt, mint itthon. Öt kiadóhoz juttattuk el a Carpenter kutyája című könyvem spanyol verzióját, és mindegyik szerződést ajánlott. Olyan elragadtatással beszéltek a könyvről és rólam, amit még sosem tapasztaltam. Amennyi kedvességet, odafigyelést és elismerést kaptam, azt hiszem, évekig kitartana bennem, újabbak nélkül is. A választásom egy Veracruz állambéli nívós egyetem (Universidad de Xalapa) könyvkiadójára esett. A kötet bemutatóját az egyetem rektora nyitotta meg, és jelen volt a Magyar Nagykövetség is, továbbá Latin-Amerikai filmes és könyves vállalatok képviselői. Xalapa város körzeti rádiója is sugározta az eseményt, aminek a lefedettsége nagyjából másfélmillió ember, tehát a számok kicsit mások, mint itthon megszokhattuk. Érdekes, hogy Mexikóban az „élő” jelenlét a legfontosabb, tehát interneten kevés dolog mozog a könyvekkel kapcsolatban, viszont egy-egy könyvvásárt százezrek látogatnak. Most új lendületet kapok ismét, éppen a jövő héten tárgyalok egy mexikói menedzserrel, és nagy reményeink vannak egymás felé, ezáltal pedig kilépünk a világ más területeire, országaiba is. De hogy mi a legnagyobb különbség a magyar és a külföldi megjelenéseknél? A tehetséges emberek elismerése.
-Arányaiban nézve mennyit olvasol és mennyit írsz?
-Mindig sokat olvastam, most is így van. Érdekes, ahogyan múlik az idő, sok könyv jelentkezik újraolvasásra a polcaimról. Van néhány kötet, amit minden évben elolvasok. Viszont amikor írok, azokban az időkben abszolút nem olvasok semmilyen más könyvet. Ez akaratlanul is befolyásolná az írásomat. Hogy mennyit írok? Rengeteget. Szinte egész nap. Fejben. Mindig dolgozom az új álmaimon, az új könyveken. A történetek egész napos vetítés alatt állnak a fejemben. Afféle rendezőként funkcionálok ilyenkor. Amikor le is írom őket, az már a könnyebb és gyorsabb része a munkának.
-Egy többkötetes írónál mondhatni természetes, hogy körülbelül 3-4 év kell egy regény megírásához. Így volt ez az Alabama-keringő esetében is. Mi a munkamódszered? Milyen napszakban írsz?
-Amikor írni kezdtem, az első időkben évente két cím is kijött tőlem. Hiba volt, tanultam belőle, ahogyan ezt már fentebb említettem. Az Alabama-keringő négy év alatt született meg. Amikor a fejemben elkészült rendezéseket leírom, általában éjjel teszem. Nyugalom van, csend, és ez sokat segít.
-A spiritualitás és a misztikus vonal is erősen jelen vannak a könyveidben, ezek miért fontosak számodra?
-Nem hittem efféle dolgokban. Illetve próbáltam nem hinni, tiltakozni ellenük. De történtek olyan személyes megtapasztalások, hogy feltettem a kezem, és azt mondtam: rendben. Elfogadom, és hiszem. Mert ami velünk történik, az teljesen más, mint amikor elképzelünk dolgokat, vagy mesél ilyesmiket valaki. Azt vagy hisszük, vagy nem. A tapasztalás azonban egészen más. Nekem megvolt ez utóbbi, ami azóta az írásban is segítségemre van.
– A legújabb kötetben tizenegy pszichodráma olvasható a szerzőre oly jellemző kissé komor, fordulatokkal teli stílusban. Utóbbiak nem véletlenek, hiszen olyan szerzők voltak Papp Olivérre hatással, mint például Stephen King. Ez a legújabb kötetben is érezhető. És a már említett álmok. Nagyon fontos szerepe van a kötetben az álmoknak. Miért?
-Az egész életemet behálózzák. Álmodozó vagyok gyerekkoromtól fogva. Nyolc éves koromban „kinéztem” egy erdei házat magamnak, és minden nap álmodoztam, milyen lesz majd ott lakni. Tizenkét éve abban a házban élek. Öt esztendős voltam, amikor egy rokonunk, Körmendi Joe bácsi (ex-Illés dobos) hatalmas Fordjában ülve (amivel látogatóban voltak nálunk Kanadából) tettem fogadalmat, hogy nekem olyan autóm lesz. Senki nem hitte, rajtam kívül. Néhány éve beparkoltam egy ugyanolyan Forddal a garázsomba. Kilenc évesen író akartam lenni, álmodoztam, hogy majd könyveket írok, és élek abban az erdei házban, a nagy Ford pedig a garázsban. Minden álmom valóra vált. És ezt a sort még sokáig tudnám írni. Az álmaimnak élek. Az álmok tartanak örök mozgásban.
-Jelenleg ugyan Verőce mellett, Magyarkúton, az erdő szélén élsz, ám ahogy azt olvasni lehetett, kialakulóban van egy Mexikóba való költözés. Hogy áll ez a projekt jelenleg?
-Új menedzserrel fogok dolgozni a továbbiakban, a Mexikói projekt pedig – ha lehet – még jobban felerősödik. Ez boldoggá tesz, és tudom, hogy lassan, de biztosan feljebb és feljebb lépek. Ezenkívül történtek még csodálatos dolgok az elmúlt hetekben, amik átírták, átírják az életemet, és ez fantasztikus érzés. Hogy hogyan és merre tovább? Amerre az álmaim visznek.
-Több könyvedben írsz a számodra kedves településekről, úgy mint Vác, vagy Verőce. Az ezekben a kötetekben olvasható írások miért voltak fontosak számodra? Miért éreztél késztetést, hogy ezeket az emlékeket irodalmi eszközökkel ábrázold?
-Mert az emlékeim ugyanolyan fontosak, mint az álmaim. A benne szereplő embereket pedig valahogyan ki akartam emelni a feledésbe merülés lassú, ám biztosan mélyre húzó mocsarából. Író vagyok, így az írásaimmal tudtam, tudom ezt megtenni. A novelláim az életemről szólnak, a helyszínek, a szereplők mind-mind valóságosak, és méltók arra, hogy a könyvek által örök helyük maradhasson közöttünk.
-Min dolgozol jelenleg, mit olvashatunk legközelebb tőled?
-Nyolc éve elkezdtem írni egy könyvet, de valahogy mindig félre lett téve. Most viszont eljött az ő ideje. Nehéz írás lesz, maga a téma is az. A negyvenes évek első felében kezdődik a cselekmény, a háború alatt, egy zsidó család mindennapjaitól jutunk el egészen messzire. Történelmi fővonala van természetesen, de hű maradok a fordulatokhoz, pszichodrámákhoz, tehát önmagamhoz – nehéz, ám egyúttal felemelő, és fordulatokkal teli könyv lesz, a címe: „Stein könyve”. Még ebben az évben szeretném megjelentetni Magyarországon, utána pedig e kötet is átlépi a földrajzi – és egyéb – határokat. ♦