Idén is földlabdás fenyőket ültetnének Vác közterületeire

Az utóbbi évek megfigyelése szerint évről-évre csökken azoknak a száma, akik karácsonykor vágott fenyőt vásárolnak. Sokan a környezetvédelemre hivatkozva vesznek műfenyőt, de ugyanezzel az indokkal egyre népszerűbb a cserepes, vagy földlabdás élő fenyőfa is az ünnepek alatt. Utóbbit karácsonyt követően a legtöbb forgalmazó visszavásárolja, de ki lehet ültetni akár a kertbe is. Vácon egy kétéves kezdeményezés nyomán a városi kertészet is szívesen fogadja az örökzöldeket, amelyeket aztán tavasszal közterületeken ültetnek el – írja a városi televízió.

Tavalyelőtt indult el az az akció, melynek során a város a lakosság által felajánlott dézsás fenyőfákat közterületre ültette ki. A következő év elején összesen 20 örökzöldet kapott így a holding. A fákat februárban ültették ki, a munkában sok kisgyermekes család és több körzeti képviselő is részt vett. Mezei Helga főkertész szerint egyik legnagyobb pozitívum, hogy így a gyerekek is közvetlenül láthatták a jó példát, a környezettudatosságra törekvést, és külön öröm, hogy a Munkácsy parkba kiültetett fenyők védelméről és ápolásáról azóta is a közeli lakosság gondoskodik.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

A városfejlesztő Kft idén is kapott már felajánlásokat, és ebben az évben is többen jelezték, hogy családostul szeretnének majd részt venni az ültetésben. Akinek van még dézsás fenyője, amit szívesen rendelkezésre bocsájtana, szándékát e-mailben jelezheti a városi holding elérhetőségein. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments