Itt van már az idei hó, és még a tavalyi avar is

Imádom a hóesést. Ilyenkor kicsit korábban kelünk, a munkába járós táskát lerakjuk, és helyette hólapátot veszünk a kezünkbe, hogy csatlakozzunk a nagy össznépi hólapátoláshoz. Már a kapu nyitásakor lehet hallani, ahogy a hólapátok döcögve tolják hófehér terhüket, mögöttük kipirosodott reggeli emberekkel, akik a hó ellapátolása után, de már inkább közben is beszédbe elegyednek. Ha nem esne le a hó és nem kellene ugyanazt csinálnunk, lehet, hogy szóba se állnánk egymással. Mindenki tenné a dolgát, sietne a munkába, legfeljebb odasandítva konstatálná, hogy a szomszéd lecserélte a kocsiját egy újra. De ilyenkor kipirultan a hólapátra támaszkodva a közös munka és a természet elemei összehoznak minket újra és nem rohanunk el egymás mellett. Rászánjuk azt a pár percet az időjárásra, és ha van egy pici időnk, akkor talán komolyabb dolgokra is.

Lendülettel csukom be a kapuajtót, keresem a hólapátoló utcabelieket. De senkit sem látok. Rápillantok az órámra, mert van úgy, hogy elnézem egy órával a felkelést és ilyenkor időmilliomos vagyok egy napra, de nem, pont időben vagyok. Sem a „jóreggelteket”, sem a hólapátok döcörgését nem hallom. Hamar végzek a 3 ujjnyi hóval, kicsit kimelegszem, mire vége, és a hólapátra támaszkodva nézek körül. Minden kihalt. Nincs idő filozofálni, elindulok a vasút felé.

A házak előtt szűz hó, a buszmegállóban szűz hó, az iskolák előtt szűz hó, a közintézmények előtt, és még sorolhatnám. Régen, amikor Vácra költöztem természetes volt, hogy mindenki maga előtt letakarítja a havat, és a várost járó közterület felügyelet ezt nyomatékossá is tette alkalomadtán. Aztán elhajtották őket azzal, hogy az iskolába nem havat lapátolni járnak a diákok, hanem tanulni, a hivatalba meg határozatokat hozni, a konditerembe meg gyúrni, és nem hólapátolással elfecsérelni a nagy puttony fehér port, amit turmixolva iszogatnak ez edzés után, hogy amikor a tükörbe néznek, egy kicsit hasonlítsanak Arnold Schwarzeneggerre.

Persze biztos a Covid miatt maradt el a hólapátolás, mert ha egy túlbuzgó hólapátoló, ha igazán beindul, megfertőzheti az egész várost. Csakhogy kinn a friss levegőn ki-ki a saját portája előtt takarítva még ez sem fenyeget.


Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments