Majdnem rászakadt a tető Piri nénire, de összefogással jött is a segítség

Az idei rendhagyó évet egy különleges akcióval zárta a Párbeszéd Magyarországért csapata Vácon, Rozmaring Sándor helyi önkormányzati képviselővel együttműködve.

“Piri néni egyike azoknak a Naszály-hegyen élő idős embereknek, akik rendszeres odafigyelést és segítséget igényelnek és kapnak a szomszédaiktól és az önkormányzattól. Kurnász Anikó, a PM helyi vezetője és a párt önkéntesei a karácsonyt megelőző hétvégén segítettek, hogy Piri néni háza és annak környezete élhetőbbé, rendezettebbé és lakhatóbbá váljon”- tájékoztatta lapunkat Rozmaring Sándor, a körzet képviselője.

“A néni egyedül él, minimális nyugdíját alkalmi önkormányzati segélyek és civil felajánlások pótolják ki.” – veszi át a szót Kurnász Anikó, a Párbeszéd helyi vezetője. “Néhány apró-cseprő ház körüli munka helyett életveszélyes állapotokat találtunk, amikor ellátogattunk Piri nénihez pártunk “Tenni kell” önkéntesével. A fél tető szó szerint hiányzik, ami a plafon leszakadásával fenyegetett bármelyik pillanatban, pont azon a részen ahol Piri néni idáig lakott.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Egy hét leforgása alatt sikerült megszervezniük egy mentő-akciót amihez nem csak váci, de budapesti és albertirsai tagjaik is csatlakoztak. A kétkezi segítségen kívül hoztak bútorokat, ruhákat is Piri néni számára.

„Piri néninek egy sokkal kényelmesebb, száraz, meleg – emberhez méltóbb – élet teret tudtunk biztosítani így, a ház idáig nem lakott, de statikailag biztonságos részében.”

Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselője is csatlakozott a kezdeményezéshez és kivette részét a ház körüli rendrakásban, tüzelőfa hasogatásban.

Ahogyan néhány hete Vácon is elmondta a politikus, az alapjövedelem bevezetése pontosan az olyan létminimum alatt tengődőknek lenne nagy segítség, mint Piri néni.

„Amíg ezt a célt elérjük, tettekkel próbálunk segíteni, ahol tudunk – ahogyan a jószolgálati nevünk is utal rá” – mondta Tordai Bence.
“Köszönöm a Párbeszéd csapatának a gyors akciót. A város hulladékgazdálkodási cége elszállítja az összegyűjtött hulladékot és tavasszal a kft segítségével folytatódik a lomtalanítás. Piri néni a jövőben is számíthat rendszeres segítségünkre, legyen az élelmiszer, tűzifa vagy pénzbeni segély”- zárta végül Rozmaring Sándor. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments