Már tart a fejlesztés: Vác közvilágítása átállás alatt
Megkezdődött városunkban azon vezérlőpontok átalakítása, melyek hamarosan a teljes váci közvilágítást egy valós fényviszonyokon alapuló fel- és lekapcsolási rendszerré alakítják át – írja a vac.hu.
Ferjancsics László (Összefogás Vácért) alpolgármester tájékoztatása szerint a több mint 100 vezérlési pont negyedénél az elmúlt pár napban már megtörtént a szükséges átalakítás. Ennek eredményeként városunk egyes utcáin, terein már nem a régi rendszer szerint történik pirkadatkor a lekapcsolás, illetve alkonyatkor a közvilágítás felkapcsolása, hanem a még nem átállítotthoz képest 10-15 perc eltéréssel.
Az alpolgármester ezért kéri, hogy ne jelezzék hibaként azt, ha akár egy-két szomszédos utcában nem egyszerre történik meg a napi világítási váltás. „Az ELMŰ munkatársai folyamatosan cserélik azokat a kapcsolást vezérlő vevőkészülékeket, melyek egy-egy közterületi szakaszért felelnek. Így vannak már olyan területek, melyeken már a budapesti időzónához hangolt új rendszer irányítja a fel- és lekapcsolást. Ezzel megszűnik városunkban az a naptári zónatáblázat szerinti közvilágítási gyakorlat, mely sok bosszúságot, sőt gyakran balesetveszélyes helyzeteket okozott azzal, hogy sötétedéskor még nem kapcsolt fel, reggel viszont a napfelkelte előtt lekapcsolta a közvilágítást. Az átalakítás után viszont a valós, fővárosi fényviszonyok szerint történik majd a közvilágítás működtetése.”
Az előző önkormányzati ciklusban a lakossági panaszok nyomán képviselőként Ferjancsics László már javasolta az átállást, de akkor a többségben lévő kormánypárti képviselőtársai elvetették a kezdeményezését. Már az új városvezetés alatt, ősszel a költségvetés egyik módosításánál újra napirendre került az ügy: a megvalósításhoz 4 millió forintot biztosítottak. Ezt követően a szolgáltató ELMŰ-vel lefolyt egyeztetések eredményeként Matkovich Ilona polgármester aláírta az erre vonatkozó megállapodást a szükséges távvezérelt időkapcsolók gyártatására és felszerelésére.
Az elkészült eszközök beszerelése tehát már elkezdődött és várhatóan február végéig az egész városban megszűnhet a több évtizedes probléma. ♦