Még decemberben eredményt hirdettek a Tourinform fotópályázatán

Lezajlott a váci Tourinform első fotópályázata, a háromtagú zsűri eredményt hirdetett. Nemcsak friss, hanem korábban készült képekkel is be lehetett nevezni a versenybe, ahol külön értékelték a profi és amatőr alkotók pályamunkáit. Kosdi Ibolya, a pályázat ötletgazdája azt mondta az ES tévé híradónak: minden várakozását felülmúlta a jelentkezők száma, a rövid határidő ellenére is közel 450 fotó érkezett a felhívásra. Profi kategóriában három, amatőrben négy és a közönség szavazatai alapján is három pályaművet díjaztak.

A Tourinform iroda által meghirdetett WeLoveVác címet viselő fotópályázat jócskán megmozgatta a városi fotográfusok fantáziáját, profik és amatőrök küldték be legjobbnak talált képeiket, amelyeken a város építészeti és környezeti kincseit igyekeztek bemutatni a saját látásmódjukon keresztül.

Azt gondolom, hogy sikeres volt a pályázat. Nagyon sok pályamű érkezett be, közel 450 kép. Ebből hét profi fotós és harmincegy amatőr fotós volt. Igen, a zsűri szakmai szemmel nézi mindenképpen ezeket a beérkezett pályaműveket, de nagyon örülünk, mert nagyon sok kép érkezett, mindenféle témaválasztásban” – nyilatkozta Kosdi Ibolya.

A helyi tévé is jelen volt a Váci Dunakanyar Színházban lebonyolított zsűrizésnél, ami a távolságtartási szabályok betartásával zajlott Vác ismert fotóművészeinek vezetésével. A digitálisan beküldött fotókat kivetítőn elemezték az ítészek, a művek értékelése közben többször alakult ki az a konszenzus, hogy a képek nem minden esetben hozták a remélt színvonalat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

„Igazából azt vártam a képektől, mivel ugye WeLoveVác a szlogenünk, hogy olyan képeket fogunk kapni, ami azt mutatja be, hogy az egyes embereknek, mi tetszik ebben a városban, mi az, amit szeret benne, és azt a pillanatot, azt az épületet, azt a helyzetet, azt az eseményt ragadja meg. Na, most én ezt keresem ezekben a kepékben, hogy hol látom ezt, hogy meg tudták-e fogalmazni saját maguknak, hogy nekem ez miért tetszik. Hogy nekem tetszik a Kálvária, nekem tetszik a Kőkapu, vagy tetszik a bármilyen rendezvény, ebből egy kicsit keveset látok sajnos” – mondta Dömény Csaba, az Arcus Galéria tulajdonosa.

Tumbász András szerint a jó épületfotók elkészítéséhez rengeteg alázatra és türelemre van szükség. A fotóművész azt mondja, többször vissza kell térni a helyszínre, hogy a megfelelő évszakban és a megfelelő megvilágításban készülhessen el a tökéletes végeredmény.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

„Ilyen képből kevesebb van. Én is hiányolom a hangulati képeket. Valószínű, hogy ki kéne szélesíteni, tehát több témát kéne sugallni a pályázóknak, hogy legyen benne fesztiválokról, vigalmakról, tehát zsánerképek, arcok, emberek, tehát több mozgás legyen a képben, és mellette lehetnek ezek az épületfotók, illetve egy csomó olyan kép, amitől kedve lesz ide jönni, ha ezeket a képeket megnézi” – mondta.

Fekete István véleménye szerint a kevesebb néha több. A beküldött képeken sok esetben túlzó digitális utómunka tapasztalható, ami ebben a műfajban nem szerencsés- állítja a fotóművész.

„Látom azt, hogy a telefonnal, vagy bármilyen eszközzel, ami fényt rögzíthet, nagyon jó képeket lehet készíteni. Én igazából, aki mögötte van, azt próbálnám meg egy kicsit arra elvinni, hogy hát ebben az esetben ne a fotóművészetnek azt a fajta általa elképzelt dimenziót próbálja megközelíteni, hanem a kiadvány, vagy a városnak, tehát mintha menyasszonyt fényképeznénk, és nem pedig a városnak egy szociofotót, hogy így mondjam” – mondta a fotóművész.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A zsűri végül két kategóriában hirdetett eredményt. A profik között az első és második díjat is Gerengay Gusztáv (címlapon az 1. helyezett kép) kapta, harmadik Ocskay Márton lett Hétkápolna című fotójával. Az amatőrök alkotásai között Dér Dezső Téli mese című képe tetszett legjobban az ítészeknek, második helyezett lett Juhász Terézia és megosztott harmadik helyen végzett Jenei Zsuzsa és Somogyi Balázs. A közönség a Facebookon adhatta le voksait a neki legjobban tetsző képekre, a szavazatok itt a következőképpen alakultak: első helyezett lett Molnár Attila Magasból című fotója (feljebb) 601 szavazattal, második Dér Dezső Téli meséje 116 szavazattal és nem sokkal lemaradva Kopsa Gabriella érdemelte ki a harmadik helyezést Nagytemplom című alkotásával. A nyertes fotókat a Lyra Könyvesház Torony Galériájában 2021. január 8-ától kiállítás keretében is meg lehet majd tekinteni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments