Milliárdokért épül színház Dunakeszin

Megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy 531 millió forintért megkezdődhet a 8,5 milliárd forintba kerülő Dunakeszi Művészetek háza tervezése. Ezzel lényegében egy új színház épül fel Dunakeszin – írja a budapestkornyeke.hu.

Nagyon jól járt Dunakeszi, mert egy vadonatúj színház épül a 45 ezer fős városban. A minap jelent meg az uniós közlönyben, hogy a Dunakeszi Kulturális Központ, azaz a Művészetek Háza tervezése nettó 531 millió forintba kerül és az Incorso Építész és Építő Műhely Kft. végezheti el.

A Művészetek Háza egyrészt egy alapfokú művészeti iskola, amelyben lesz egy 750 férőhelyes színház- és koncertterem, valamint kisebb kamaratermek is. Lényegében Dunakeszinek saját színháza lehet majd. Az előzetes tervek szerint az intézmény felépítése nettó 6,72 milliárdba kerül, ez bruttó 8,53 milliárd forintot jelent.

Ami az iskolai részt illeti, 25 szaktantermet tervezhetnek, amelyben lesz egy kiállítóteremként is működő aula. A színházhoz kiszolgáló létesítmények is épülnek, mint büfé és pénztár. A korábbi elképzelések szerint az Iskola utcában épülhet meg a Művészetek Háza – írja a Dunakeszipost.hu. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments