Női kézilabda Európa-liga: a Vác ismét kikapott hazai pályán

Kikapott a Vác hazai pályán az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, szombaton. Eredmény, csoportkör, 3. forduló, A csoport: Váci NKSE – Herning-Ikast HB (dán) 26-38 (13-21) – írja az MTI.

A csoportkör mezőnyének legalacsonyabb átlagéletkorú keretével rendelkező hazaiak közül Grosch Vivien, Kuczora Csenge és Triffa Ágnes is hiányzott, a koronavírusos megbetegedéssel küzdő Szilágyi Zoltán vezetőedzőt pedig Németh András szakmai igazgató helyettesítette a kispadon.

Az előzetesen is esélyesebbnek tartott dánok kezdtek jobban, remekül blokkolták a váci lövéseket, és erre alapozva egy 4-0-s sorozattal elléptek. Németh András időkérése után is nőtt a különbség, a jól védekező Herning-Ikast gyors ellenakciók végén szerezte góljait, míg a hazaiak három büntetőt is elhibáztak, így már a szünet előtt eldőlt a mérkőzés.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Két pontot Pilisen hagytunk

A második félidőt összeszedett játékkal kezdte a Vác, de ez csak arra volt elegendő, hogy egy ideig tartsa a különbséget. A folytatásban ismét hatékonyabban lőttek és jobban védekeztek a vendégek, így a 48. percben tízgólosnál is nagyobb előnybe kerültek. A magyar együttes további két hétméterest rontott el, így nem kerülhette el a súlyos vereséget.

A mezőny legeredményesebb játékosa Lakatos Rita volt, aki 13 lövésből nyolc gólt szerzett, a dánoknál Emma Friis hétszer talált be.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló váciak február 6-án a Herning-Ikast otthonában folytatják szereplésüket az Európa-liga csoportkörében. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments