Régi-új játékos a keretben, elmarad a vasárnapi edzőmérkőzés
A 22 esztendős, saját nevelésű Nagy Gábor ismét a Vác FC-t erősítheti tavasszal, a Fülek elleni felkészülési meccsünk viszont elmarad – írja a vacfc.com.
A Vác FC napi edzésekkel gőzerővel készül az NB III tavaszi rajtjára, azonban eközben a tárgyalóasztalnál is zajlanak az események. Klubunk vezetősége ugyanis mindenben megállapodott a 22 esztendős Nagy Gáborral, aki tavasszal ismét a Vác FC-t erősítheti. A jobb oldali védőként, illetve védekező középpályásként bevethető futballista Vácott, a Vác VLSE-ben nevelkedett, majd az U19-es csapatból „kiöregedve” a Ferencvároshoz igazolt, ahol az NB III-as FTC II-ben is lehetőséget kapott.
Onnan a szintén NB III-as Balassagyarmathoz vezetett az útja, majd 2018 nyarán visszatért Vácra és az NB II-es keret tagja lett. Egy Magyar Kupa-mérkőzésen kezdőként szerepelt, majd 2019 elején Salgótarjánba, a helyi NB III-as együtteshez szerződött. Az előző másfél évet Gödön, illetve Peregen töltötte és most Gergely Péter után ő lett klubunk második téli új igazolása.
A csapattal kapcsolatos további hír, hogy a vasárnapi, eredetileg Balassagyarmatra leszervezett Fülek elleni felkészülési mérkőzésünk elmarad, mivel a szlovákiai járványügyi korlátozások miatt a fülekiek nem tudnak átutazni Magyarországra. Így ezen a héten csak egy edzőmeccsünk lesz, szombaton 16 órától a Veresegyház ellen játszunk. ♦