Sok embernek szerzett már örömet a Jószomszéd Hálózat

Márciustól működik Vácon a Jószomszéd Hálózat, amelyet a város azért hozott létre, hogy a koronavírus-hullám első szakaszában a karanténba kényszerült rászorulókat segítse. Azóta már régen túllépte a szervezet ezt a feladatot. Matz-Molnár Krisztina koordinálja a feladatokat, aki azt mondja, nem akarja abbahagyni, annyi mindent megtapasztalt már.

– Milyen tapasztalataik vannak az elmúlt hónapokból?

  • Márciusban a veszélyhelyzet kihirdetésekor összefogott a város. Nagyon sokan segítettek sokféleképpen. Akkor az idősek és a karanténba kerültek ellátása volt a legfontosabb tennivalónk.: bevásárlás, gyógyszer kiváltás, csekkbefizetés.

Áprilisban megnyitottuk a Váci Éléstárat, így hetente 20-25 családnak tudtunk segítséget nyújtani tartós élelmiszerrel, tisztítószerrel.
Nyáron a veszélyhelyzet megszűnése után is folytattuk a munkát. Elsősorban iskolatáskákat, tolltartókat taneszközöket gyűjtöttünk, melyeket szintén rászoruló családok kaptak meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Decemberben nagyszabású gyűjtésre kaptunk lehetőséget a Vöröskereszt jóvoltából, így több, mint 100 csomagot készíthettünk, és juttattunk el. Még a héten is kerül kiosztásra 10-15 csomag.

Mikuláskor szaloncukorral és apróbb játékokkal tudtuk megtömni az önkormányzat és a Jószomszéd Hálózat Mikulásának puttonyát.
Megnyitottuk az Adományházat, ahova az utolsó pillanatig hozták az emberek az adományaikat. Sokan a gyermekeikkel együtt hozták el a már megunt játékokat, vagy a közösen vásárolt élelmiszert. Fenyőfákat is kaptunk az Edit Virág jóvoltából, és egy kedves úr még égősorokat is felajánlott hozzá.


Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments