Szalagcím nélkül: Furucz Zoltán és Lakatos Csaba váci újságírók emlékére

Tavasszal félve gondoltam arra, mikor jön el a pillanat, amikor az ismerőseim közül elkapja a valaki a vírust és mi lesz, ha én is elkapom. Aztán a betegségből felgyógyultan ment az élet tovább és szomorúan, de valahogy mégis kívülállóként hallgattam a hírekben hogy tegnap ismét több mint száz „többségében krónikus betegségben szenvedő idős ember” halt meg. Ezeket a mondatokat mennél többször mondják, annál jobban berögződnek, és már-már természetessé válik, hogy egyik napról a másikra ismét elveszítünk száznál is több embert, amit az utcán az óriásplakátok monoton ismétlődése sem tesz személyessé pedig, „minden ember számít”.

Míg a százból az egyik reggel, amikor megtudod, rádöbbensz, hogy a nevek és a számok konkrét emberekké, ismerőseiddé váltak. Már nem kell a reggeli és nem kellenek a számok sem, mert két ismerősről van szó, akik végigkísérték az életedet.

És amint nehezen kimondod a nevet „Zoli”, felelevenedik a múlt és a rendszerváltás bizakodó éveibe érzed magad, amikor egy kis város életében nem hétköznapi dolog történik, mert az egybegyűlt közszereplők egy igazi városi újság alapítását ünneplik. A főszerkesztő tele van elszántsággal, a család a várostörténelmének írására tette fel a sorsát, amit évek óta terveztek és most nagy energiákkal kezdenek el.

A másik képsoron anyukája mutatja be kicsit félszeg, de legalább annyira elszánt és tettre kész fiát „Csabát”, aki a környezetvédelemről szeretne újságcikket írni az iskolai újságban, ami talán pont olyan kihívás egy diák számára, mint a Váci Napló egy újságíró családban, ahol a gyerekek is tudják, hogy ahogyan a szülők, ők is a Napló írásának szentelik a jövendő éveiket.

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!