Teljesen elszálltak a gyümölcsárak Magyarországon: ez áll a drágulás hátterében

2020-ban és 2019-ben is nagyon rossz évük volt a hazai gyümölcstermesztőknek, így két év alatt jelentősen, csaknem a duplájára nőttek itthon a gyümölcsárak, mondta el az InfoRádiónak Apáti Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség és Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Az elmúlt esztendőben – egy-két kivételtől eltekintve – valamennyi gyümölcsfajta esetében 20-22%-os drágulás következett be Magyarországon, olvasható az Infostart oldalán. Mindez úgy, hogy már 2019-ben is relatíve magasak voltak az árak, így, amennyiben a 2020-as évet sok éves átlag viszonyítanánk, akkor már 40-50%-os drágulásról lehetne beszélni, mondta Apáti Ferenc.

A szakember szerint az ok egyértelműen a tavaszi fagyokban keresendő, amely során a hazai gyümölcstermés körülbelül fele veszett oda, nagyon szerény kínálatot eredményezve a legtöbb faj esetében, és az „egekbe emelve” az értékesítési- illetve a fogyasztói árakat. A bajt tetézte, hogy a hazaihoz hasonló, bár kevésbé drasztikus – 10-30%-os – kiesések voltak tapasztalhatóak egész Európában, szintén a kedvezőtlen időjárásnak köszönhetően, így tavaly az olcsóbb import is hiányzott a magyar piacról.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tornadóval buktak le

Vagyis a nagyon szerény hazai gyümölcstermés és az azt helyettesítő külföldi hiánya együttesen vezetett oda, hogy eddig soha nem látott magasságokba emelkedhetett a gyümölcs ára – foglalta össze Apáti Ferenc.

Ugyan a statisztikában „csupán” a már említett 20-22%-os infláció volt mérhető, ennek ellenére a tavalyi év jelentős részében, illetve az egyes fajok szezonjában másfélszer-kétszer magasabb árakkal szembesülhettek a vásárlók a boltokban, míg voltak olyan időszakok, vagy voltak olyan gyümölcsfajok, ahol közel sem volt ilyen mértékű az áremelkedés, magyarázta a szakember. Utóbbiak közé sorolható a kajszibarack, ami 2019-ben viszonylag jó évet produkált, minden más gyümölcs esetében viszont közepes vagy gyengébb termés volt tapasztalható. 2020-ban viszont gyakorlatilag minden hazai termesztési fajra a gyenge, vagy a nagyon gyenge jelző illett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Érdi kiállítás a váci Hincz-gyűjtemény kincseiből

Ennek eredményeként jelenleg például a boltok polcain megtalálható hazai termesztésű alma ára is igen magas tartományban mozog. Míg e gyümölcs átlagos fogyasztói árának 300-350 forint között, akciós tételek esetében 199-299 forint között kellene lennie, addig jelenleg az akciós gyömölcs kerül annyiba, mint más években a normál és a normál ár pedig az 500-550 forintot is eléri. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments