Törvénysértő volt a gödi alpolgármesterek leváltása
Balogh Csaba, Göd város momentumos polgármestere törvénysértést követett el, amikor leváltotta két alpolgármesterét, Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót, állapította meg törvényességi felszólításában a Pest Megyei Kormányhivatal, számol be a Magyar Nemzet.
A hivatal a felszólítás kézhezvételétől harminc napot adott az önkormányzatban kisebbségbe szorult városvezetőnek, hogy helyreállítsa a törvényes állapotot, ám egyelőre semmi sem történt, nem hajtotta végre a törvényességi felhívásban leírtakat.
Balogh Csaba (képünkön) a Gödi Összefogás frakciójából Hlavács Juditot és Andrejka Zombort bízta meg az alpolgármesteri teendőkkel. A Göd Fejlődéséért frakció – amelynek tagja Fülöp Zoltán ex-LMP-s, Hives Gábor (Jobbik), valamint az ex-DK-s Lőrincz László és Szilágyi László –, valamint a négyfős Fidesz-frakció alkotta többség nélkül gyakorlatilag komoly döntést nem hozhat a városvezető – írják. ♦