A hiány transzformációi: könyvet jelentett meg az Apor főiskola

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Anna-Joachim programja keretében megjelent „A hiány transzformációi” című tanulmánykötet, amely régebb óta gyermekáldásra váró pároknak nyújthat mentális-lelki segítséget közös életük bármilyen irányba való alakulásához. A kötet 2021. február 24-én nyilvános, online konferencia keretében kerül bemutatásra. Az eseményt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Marton Zsolt, a Váci egyházmegye megyéspüspöke nyitja meg.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) gondozásában megjelent „A hiány transzformációi” című tanulmánykötet az Anna-Joachim program keretében. A program a pedagógus-mentálhigiénés-szociálpedagógus képzéseket nyújtó, és e területeken tudományos kutatómunkát folytató AVKF égisze alatt, ökumenikus-keresztény szellemben valósult meg azzal a hivatással, hogy a meddőséggel küzdő házaspárok szá­mára nyújtson átfogó és intenzív szakmai segítséget a gyermekáldás bekövetkezése, illetve az örökbefogadó szülői hivatásra való felkészülés céljából. A program neve Szűz Mária szüleire, Jézus Krisztus anyai nagyszüleire utal. (Anna jelentése: kegyelemmel áldott, Jo­achim jelentése: Isten megvigasztal.) A tréning szimbolikus elnevezése azt fejezi ki, hogy a terméketlenség állapotának ideje nem kizárólag a várakozás időszakaként mu­tatkozhat meg egy házaspár életében, hanem a változás dinamikus, újrakonstruáló ener­giájává is válhat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Turisztikai szakmai találkozót tartottak Vácon, négy település fogna össze a szezonban

A kötet fókuszában tehát a termékenység és a terméketlenség állapota áll; számos, kihívásokkal küzdő párnak vagy akár a velük közösséget alkotó, őket segítő társnak, szakembernek adhat majd további útmutatást. Az írások első csoportja teoretikus horizontot kínál az olvasó számára a pszichológia, a párterá­piás praxis, az irodalomtudomány és a filozófia oldaláról. Ezt követik azok a műhelyta­nulmányok, amelyeket a programban részt vevő szakemberek írtak az általuk alkalma­zott módszer elméletéről és megvalósulásáról: az örökbefogadás, a művészetterápia és a keresztény táncmeditáció köréből. A kötetet a pszichológusteam vezetőjének szakmai összefoglalója, majd pedig az egyik részt vevő házaspár személyes visszajelzése zárja. A kötet szerkesztői Molnár Krisztina és Mándi Nikoletta, az AVKF oktatói.

A hiány transzformációi” c. tanulmánykötetet 2021. február 24-én az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyilvános, online konferencia keretében mutatja be. Az eseményt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Marton Zsolt, a Váci egyházmegye megyéspüspöke nyitja meg. A rendezvényen – kerekasztal-beszélgetések formájában – részletesebben meg lehet ismerni az Anna-Joachim Program módszereit és terápiás eljárásait, a tanulmánykötet felépítését, szerzőit, valamint a pszichés meddőség tudományos értelmezési kereteit és kutatási paradigmáit.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A váci doktornő filmet készítene a demenciáról

Anna-Joachim program műhelykonferencia: 2021.02.24. szerda 10.00-14.00 óra

10.00-10.05  Megnyitó

10.05-10.20  Köszöntők  

10.20-11.20  Kerekasztal-beszélgetés: A pszichés meddőség tudományos értelmezési keretei és kutatási paradigmái

Moderátor: Dr. Csürkéné dr. Mándi Nikoletta AVKF, tanszékvezető főiskolai tanár

Beszélgetőtársak: Dr. Lakatos Enikő teológus, lelkipásztor; Dr. Pápay Nikolett pszichológus, egyetemi adjunktus; Dr. Szigeti Judit klinikai szakpszichológus

11.20-11.30  Szünet

11.30-12.30  Kerekasztal-beszélgetés: A hiány transzformációi című tanulmánykötet bemutatása

Moderátor: Dr. Molnár Krisztina AVKF tanszékvezető főiskolai tanár

Beszélgetőtársak: Dr. habil Barcsi Tamás filozófus, egyetemi docens; Csókási Anna RSCJ teológus, szerzetesnővér; Katona Andrea meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó; Dr. Kiss Virág művészetterapeuta, egyetemi adjunktus

12.30-12.40  Szünet

12.40-13.55  Kerekasztal-beszélgetés: Módszerek és terápiás eljárások az Anna-Joachim Programban

Moderátor: Dr. Csürkéné dr. Mándi Nikoletta és dr. Molnár Krisztin AVKF tanszékvezető főiskolai tanárok

Beszélgetőtársak: Dr. Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus; Nagy Réka Anna biblioterapeuta; Marlok Zsuzsa családterapeuta; Nyáry Péter mentálhigiénés szakember; Vadász Eszter pszichológus; Hollósi Mária Cecília tanácsadó szakpszichológus, tanársegéd; Frankó András mentálhigiénés szakember

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szünetel a nyilvános mise Vácon is, de a templomok nyitva maradnak

13.55-14.00  Zárszó: Dr. Molnár Krisztina AVKF tanszékvezető főiskolai tanár

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1585116848352713/, regisztráció: https://forms.gle/FtX9hYXZFC7wH72P9.

Anna–Joachim Program

A Program az Apor Vilmos Katolikus Főiskola égisze alatt, ökumenikus-keresztény szellemben valósult meg azzal a hivatással, hogy a meddőséggel küzdő házaspárok számára nyújtson átfogó és intenzív szakmai segítséget a gyermekáldás bekövetkezése, illetve az örökbefogadó szülői hivatásra való felkészülés céljából. A Program holisztikus szemlélettel különféle fejlesztő és terápiás eljárásokat rendezett egy három hétvégés csoporttréning keretébe, hogy a közösség támogató erejében a módszerek megismerése, valamint a gyakorlatorientált, saját élményű foglalkozások révén komplexen és hatékonyan szolgálja a pszichés dinamika újraszerveződését, az önismeret és a testi-lelki harmónia elmélyítését, a gyermekáldás bekövetkezését akadályozó pszichés tényezők tudatosítását. A hétvégék teljes időtartamát lelki kísérés is övezte, amelynek során lehetőség volt egyéni, illetve párkonzultációs üléseken részt venni. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments